kapubanner for mobile

Létszámbővítést tervez a cégek harmada

A magyar munkaerőpiac továbbra is feszes, a cégek harmada bővítést tervez; elbocsátásokkal a vállalkozások döntően nem kalkulálnak, mert az értékes munkaerő visszaépítése nagyobb kihívás - derül ki a Makronóm Intézet legfrissebb, januári vállalati kutatásából. A megkérdezett cégek többsége feldolgozóipari, 1-5 milliárd forint árbevétellel rendelkező kis- és középvállalat, jellemzően 21-50 foglalkoztatottal.

 Az intézet vezetői interjúk alapján készített felmérést, amelyben vizsgálta a hazai vállalkozások rövid, közép- és hosszú távra vonatkozó várakozásait a gazdasági helyzetre, a munkaerőpiaci kilátásokra, valamint a bérgazdálkodási tervekre vonatkozóan. A kutatásba bevont 100 cég többségében feldolgozóipari, 1-5 milliárd forint árbevétellel rendelkező kis- és középvállalat, jellemzően 21-50 foglalkoztatottal.

A cégvezetők pozitívan nyilatkoztak vállalatuk kilátásairól. Emellett - külső okok miatt - a gazdasági környezet romlására számítanak az első negyedévben. A vállalkozások rövid távú kilátásait a magas energiaárak, az infláció, valamint a megfelelő minőségű munkaerő megtalálása befolyásolta leginkább. Többségben voltak rövid távon (60 százalék) és középtávon (54 százalék) azok, akik kismértékű vagy jelentősebb romlásra számítanak a külső gazdasági körülményekben. 2024-re vonatkozóan már pozitívabbak a várakozások.

A cégvezetők saját helyzetüket sokkal jobbnak látják, nagy többségük (70 százalék) kielégítőnek vagy bizakodásra okot adónak ítélte meg vállalkozása helyzetét a jelenlegi gazdasági környezetben.

A felmérés szerint a vállalkozások a munkaerő megtartására törekednek, tömeges elbocsátásokra nem kell számítani. Jellemző ugyanakkor, hogy a létszámbővítés és a létszámcsökkentés egyszerre van jelen a magyar gazdaságban. A létszámbővítés a szakképzett és felsőfokú végzettségű munkavállalókat, a leépítések elsősorban a betanított munkásokat érinthetik. A cégek több mint harmada tervez létszámbővítést a következő időszakban. Képzett munkaerőt keresnek, megtalálásuk gyakran hónapokat vesz igénybe.

A vállalkozások nyitottak munkavállalóik képzésére, de nem rendelkeznek kellő információval. A megkérdezett munkáltatók közel felének nincs tudomása az igénybe vehető képzési programokról - hívja fel a figyelmet a Makronóm Intézet. (MTI)

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek