Létszámcsökkentés elbocsátások nélkül az E.ON-nál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElbocsátások nélkül hajt végre leépítést a Magyarországon is érdekelt német E.ON energiakonszern.
Vasárnapi lapjelentések szerint a világszerte 90 ezer embert foglalkoztató vállalatcsoport és a német szolgáltatási szektor munkavállalóit képviselő ver.di szakszervezet abban állapodott meg, hogy 2012 végéig nem lesznek elbocsátások Németországban, még akkor sem, ha az üzletmenet ezt elvileg indokolná.
A szakszervezet tájékoztatása szerint a 40 ezer németországi állásból kétezret felszámol a cég a közeli jövőben, elsősorban az informatikai területen, de nem elbocsátásokkal, hanem a nyugdíjba vonulók munkahelyének megszüntetésével, önkéntes kilépésekkel, tevékenységek kiszervezésével.
Az egyezséggel elhárult a csoportos létszámcsökkentések és ezzel a sztrájkok veszélye. A munkáltató és a dolgozók között hónapok óta feszült volt a viszony az E.On 2011-ig tartó, 1,5 milliárd eurós költségcsökkentési programja miatt. Az E.ON nem közölt részleteket a munkahelyek megszüntetéséről.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek