LMP: Sokan hamarosan végképp kieshetnek a közfoglalkoztatásból
Az LMP törvénymódosítást kezdeményez a 10 éves időkorlát kibővítésére.
Amennyiben a kormány nem változtat korábbi elképzelésein, akkor legfeljebb 10 évig lehet valaki közfoglalkoztatott. Ez azt jelenti, hogy júliustól sokan kiesnének ebből a rendszerből, végképp elveszthetik megélhetésüket és a végérvényesen az utcára kerülhetnek - olvasható az LMP közleményében. A párt törvénymódosítást kezdeményez a 10 éves időkorlát kibővítésére, hogy akik onnan másképpen nem tudnak kilépni, azok legalább a közmunka rendszerében maradhassanak.
"A közmunka rendszeréből alapvetően integrációs programokkal lehetne visszatérni a munkaerőpiacra, de úgy tűnik erre nincs valós kormányzati szándék" - írják. A párt szerint a közfoglalkoztatás nem alkalmas arra, hogy felszívja azokat, akik a járványhelyzet alatt elvesztették állásukat. A közlemény rámutat, hogy egy év alatt majdnem 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.
fotó: pexels
"A közmunka rendszeréből alapvetően integrációs programokkal lehetne visszatérni a munkaerőpiacra, de úgy tűnik erre nincs valós kormányzati szándék" - írják. A párt szerint a közfoglalkoztatás nem alkalmas arra, hogy felszívja azokat, akik a járványhelyzet alatt elvesztették állásukat. A közlemény rámutat, hogy egy év alatt majdnem 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.
fotó: pexels
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
