kapubanner for mobile

Lovakkal suttogó menedzserek

Mélyen az ausztrál bozótban lótréning indult menedzsereknek.

Az ösztönöket előhívó továbbképzéshez az ember ősi társát hívták segítségül, hogy a vezető állású tanítványokból felkészültebb irányítót faragjanak. Az oktatók ugyan nem diplomás menedzser-trénerek, viszont mindent tudnak a lovas életről, többek között azt is, hogy aki kapcsolatot tud teremteni a lovával, irányítani tudja, és megérteti magát vele, az valóban megsejt valamit a vezetés tudományáról.

Lovakat évek óta alkalmaznak mindenféle terápiára: lelki betegségek gyógyítására éppúgy, mint sérült gyerekek kezelésére. A vezetőképzés terepe még járatlan útnak számít - sikerekről azonban máris beszámolhatnak a résztvevők.

"A lovak rendkívül érzékenyek a testnyelvre, ezért válaszolnak is arra, ha feléjük irányul. Ha valaki ért hozzájuk és tisztában van vele, hogy mit akarnak csinálni, a lovak követni fogják, és könnyen irányíthatóak lesznek. De ha az ember csak szavakat mond nekik, és közben nem akarja igazán, amit mond, vagy nem egyértelműen fejezi ki, akkor a lovak gyakran egyszerűen nem vesznek róla tudomást" - magyarázta egy tanfolyamot megfigyelő egyetemista, aki a lovakkal való tanulást választotta kutatási témájául.

A tanfolyam résztvevői napi hét órát töltenek a paripákkal - egyéni és csoportos foglalkozások keretében -, ám lovaglásról szó sincs. Ehelyett például arra kell rávenniük a pacit anélkül, hogy megérintenék, hogy a legelő egyik végéből átballagjon a másikba. Ez csak látszólag könnyű feladat, valójában komoly kommunikációs készség és csapatmunka szükségeltetik hozzá.

A húsz menedzser egyike azt reméli, hogy a kurzus után jobban vezeti majd kávépörkölő vállalkozását. Szerinte a lovak kendőzetlen érzelmekkel fordulnak az emberhez és úgy tükrözik vissza, amit megéreznek belőle, ahogy azt más nem lenne képes.
A képzést Sydneytől 200 kilométerre nyugatra fekvő birtokán vezeti Graeme Phillips és felesége. Nem készítettek ütemtervet, és a lovaikat sem idomították be. Nincs is szükség ilyesmire, a kényelmes életükből kiszakított, lovak közé érkező emberekkel "csodálatos dolgok történnek" - mondja a gazda. "Az egész arról szól, hogy kikerüljenek az őrült világból és visszatérjenek ahhoz, amit úgy fogalmaznék meg, hogy az ember lelke" - foglalta össze a tréning lényegét.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek