Magyar mérnökként Hollandiában: így lehet kijutni
Molnár Tamás igazi multikulturális munkavállaló. A fiatal magyar gépészmérnök németországi lakóhelyéről ingázik naponta munkahelyére, egy hollandiai szerszámgyártó céghez. Hogyan jutott ki? Miért ingázik naponta két ország között? Erről is beszélt.
Molnár Tamás 2011 óta él és dolgozik egy svéd szerszámgyártó cég hollandiai leányvállalatánál műszaki-alkalmazás támogató mérnökként. A 27 éves fiatalember épp a válság kellős közepén célozta meg a nyugat-európai álláspiacot. "2011. januárjában végeztem a Kecskeméti Főiskola GAMF karán gépészmérnökként. A diplomázásom idején javában zajlott a gazdasági válság, ami csak jobban megnehezítette az álláskeresést." Bár az állásajánlatok szórványosan azért csordogáltak, nem igazán voltak Tamás kedvére valók. "Néhány helyre jelentkeztem is, de nem nagyon akadt köztük olyan ajánlat, amit megfelelőnek tartottam volna. Így részben kényszerűségből, de részben kalandvágyból döntöttem Hollandia mellett és érkeztem is meg az országba még 2011 nyarán."
Sok utazással jár a munka
Tamás jelenlegi pozíciójában - hivatalos nevén application engineer-i munkakörében - többek közt a vevői kapcsolattartással foglalkozik. "Együttműködöm a cég vevőkörével, tartom velük a kapcsolatot és a profilunkhoz tartozó témában főként a felmerülő technikai kérdések és problémák megoldásában segítem őket. Ezt a munkát a változatossága miatt is szeretem: a CAD/CAM rendszerek használatán át a gépkezelésig és a szerszámtervezésig nagyon széles a feladatok skálája. Valamint nem utolsó sorban, rengeteget utazom: gyakran Európán belül, de sokszor a kontinensen túl is."
"Hogyan látja magát 3-5 év múlva?" - kérdezték az állásinterjúkon
Hollandiában egyébként a legtöbb, hasonló állást fejvadász cégen keresztül hirdetik meg a vállalatok. Tamásnak is így sikerült bekerülni jelenlegi munkahelyére: pont egy hasonló iroda talált rá az interneten. Méghozzá egy állásportál adatbázisában, ahová Tamás előzőleg már feltöltötte CV-jét. A fiatal mérnök tapasztalatai alapján ugyanakkor a kiválasztási folyamat valójában egyszerre volt könnyű és nehéz. Öt interjúfordulón vett részt: ebből csak az első zajlott Magyarországon, a cég otthoni leányvállalatánál. A többi már külföldön a HR-es és az összes, a munkáját magába foglaló osztály vezetőivel. Az angolul zajló állásinterjúkon rendre előkerült a standard "Hogy látom magam 3-5 év múlva?" kérdés. Külföldi munkavállalói mivolta miatt is fontos szempont volt a cégnek, hogy tervezhetnek-e Tamással.
Öt interjúkör után kapta meg az állást
"Egyrészt nagyon egyszerű volt, mert akkoriban is hiány volt mérnökökből. Így jelentkező se akadt a pozícióra sok. Másrészt meg pont a kevés jelentkező miatt nagyon részletekbe menően, aprólékosan vizsgálták minden egyes pályázó alkalmasságát. Nem véletlenül volt ennyi forduló: biztosra akartak menni." Ami végül a Tamás melletti döntésre késztette a céget: "Utólag kiderült, hogy a jelentkezők nem nagyon akarták vállalni a munkakör betöltése előtti, egyéves gyakornoki időszakot. Ennek felét a gyártásban, ergo gépkezelőként kellett eltöltenem."
Tamás közvetlen munkatársai többnyire hollandok, de más részlegeken sok német kolléga is dolgozik a cégnél. "Mivel nemzetközi a cég, a külföldiekhez való viszony jónak mondható, semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem ért. Itt az emberek szeretnek dolgozni, megbecsülik, hogy van munkahelyük. Soha nem panaszkodnak, nem a munka "rövidebbik végét" akarják megfogni, vállalják a döntéseikért a felelősséget, és ha valaki hibázik, segítenek helyrehozni. Szóval csupa pozitív tapasztalatom van.
Nincs összetartás munka után
Ami viszont furcsa: a munkaidő utáni tevékenységek." Pontosabban épp azok hiánya..."Ilyesmi itt gyakorlatilag nincs. Egy kezemen meg tudom számolni, hány meghívást kaptam munka utáni sörözésre, közös hétvégi grillezésre. De akkor is ez van, ha én vagy más hívja meg őket. Valahogy zárkózottabbak itt az emberek." És ami még tisztán érzékelhető: aki külföldi, valahogyan mindig külföldi marad. Tamás már csak ezért sem tervez végleg maradni. "Nehéz ezt megmagyarázni. Mert fizetést, TB-ellátást és az élet bármely területén azonos kiszolgálást kapok, de belül valahol érzi az ember, hogy nem ide tartozik. Közben pedig a család, a barátok - akikkel így ritkán találkozhatom - is távol vannak."
Olcsóbb az élet Németországban
A fiatal mérnök életéhez ugyanakkor szervesen hozzátartozik az utazás. Nemcsak a munkában, hanem a munkahely megközelítése miatt is. "Jelenleg fél éve élek Németország nyugati részében, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, közel a holland határhoz. Előtte három évig egy dél-hollandiai kis faluban laktam, nem messze a munkahelyemtől, de most inkább ingázom." Az ok: Németországban lényegesen könnyebb megélni, mint Hollandiában. Egy nagyobb városban, közel a centrumhoz már havi 500 eurótól megoldható az albérlet rezsivel és internet-előfizetéssel. Autós közlekedéssel és napi 100 km-nyi ingázással, biztosítással, üzemanyaggal a munkába járás költsége így 150 euro körüli összegre jön ki - míg egy fő étkezése, igényektől függően már100-150 euróból kihozható/hó.
Óvakodj attól, aki pénzt kér a munkaközvetítésért
Tamás ugyanakkor a külföldi munkavállalás pozitív hozadékai mellett a veszélyekre is felhívja a tervezgetők figyelmét. "Mindenképp nagy előny egy szakmában a nemzetközi környezetben szerzett tapasztalat, amit majd otthon is értékelnek a cégek. A kint fejlesztett nyelvtudás is: óriási a különbség a mindennapos nyelvhasználat és az iskolában tanultak között. Az ismeretlen jóakarókat viszont - akik bizonyos összegek fejében szeretnének segíteni állást/szállást találni a külföldről érkezőknek - nem árt fenntartásokkal kezelni."
Takács Gabriella
- 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BME
Részletek
Jegyek
- 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Külföldi munka, külföldi munkák 1 éve
- Adókockázatok: home office, mobile working, workation 2 éve
- Sofőrállás 2 éve
- Meddőségi kezelések itthon vagy külföldön - Mi lesz azzal, aki elmúlt már 45 éves? 3 éve
- Fontos tudnivalók, mielőtt a Vietnam utazás mellett döntesz 6 éve
- Bevándorlólánc alakult ki Magyarország déli szélén 6 éve
- Minden negyedik pályakezdő külföldön vállalna munkát a következő öt évben 6 éve
- CareerCall.eu - nemzetközi online állásbörze idegennyelvet beszélő fiatalok számára 6 éve
- Külföldre kacsingatnak a pályakezdő mérnökök 6 éve
- A lakosság 5 százalékát támogatják külföldről anyagilag 6 éve
- 1 millió felett a görög állástalanok száma 6 éve