MÁV: kevesebb vezető, több utaskísérő
Eltökélt a MÁV szervezeti átalakításában a közelmúltban kinevezett elnök-vezérigazgató. Dávid Ilona a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, vállalja a konfliktusokat, mert az a célja, hogy másfél év alatt jó irányba fordítsa a folyamatokat.
A jelentős létszámcsökkentés az elnök-vezérigazgató szerint nem cél, ellenkezőleg, vannak olyan területek, ahol több emberre lesz szükség, mint most. Például a jegyvizsgálók és az utasok biztonsága érdekében utaskísérő személyzetet terveznek a vonatokra, rendészeket a pályaudvarokra. A pályamunkások feladata sem lesz kevesebb - mondta.
A leánycégek tevékenységét átvilágítják, megvizsgálják, hogy amit végeznek, az hogyan kapcsolódik a személyszállításhoz vagy a pálya fenntartásához. Ha ezzel végeznek, akkor döntenek arról, mely cégekre, tevékenységekre lesz a jövőben szükség.
MTI/hirado.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Kik lettek a legjobb cégvezetők? - kimagaslóan sok nő vehetett át elismerést 1 éve
- Új felsővezető az MBH Bank önkormányzati üzletágánál 1 éve
- Új vállalati kommunikációs igazgatót nevezett ki a Yettel 1 éve
- Losonczi Dávid: "Hétfőn műtöttek, kedden már felsőtestre edzettem" 1 éve
- A Vasutasok Szakszervezete nem ért egyet a hőségpénz elosztásával 2 éve
- Kiderült, ki lesz a Boeing új vezérigazgatója 2 éve
- Vasutasok Szakszervezete: több száz dolgozónak tartozik a MÁV 2 éve
- Így teszik újra vonzóvá a vasúti szakmát 2 éve
- Párizs 2024 - Közlekedési sztrájk az olimpiai pluszmunkáért 2 éve
- Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek 2 éve
- Megverték a jegyvizsgálót, megtámadták a mozdonyvezetőt - tiltakozásul leállnak a vonatok 2 éve


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?