Maximalizálják a tanárok fizetését a románok
Felső határt szab a román kormány a pedagógusok fizetésének egy olyan törvénytervezettel, amely egységesíti a különböző kategóriájú tanári állásoknak megfelelő bérszínvonalat - jelentette be pénteken Emil Boc miniszterelnök.
2008-ban ugyanis a román parlament a választási kampányban megszavazta a pedagógusok fizetésének 50 százalékos emelését. Ezt a kormány szinte azonnal hatályon kívül helyezte, és egy újabb rendeletet fogadott el, amely 17 százalékra korlátozta a béremelést. Kiderült ugyanis, hogy nincs elegendő pénz az államkasszában az 50 százalékos növeléshez, amit a parlament akkor nem volt hajlandó tudomásul venni.
A kormányrendeletet azonban alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság, ami számos tanárt arra késztetett, hogy a bíróságon szerezzen érvényt az 50 százalékos béremelésnek.
Boc elmondta, hogy a bíróságokon különböző ítéletek születtek, így azonos bérkategóriába eső tanárok között jelentős jövedelembeli különbségek alakultak ki. Emiatt van szükség a méltányosság szempontját figyelembe vevő, egységesítő törvénytervezetre.
Az oktatási minisztérium szerint több mint 10 ezer pedagógus nyerte meg bíróságon az 50 százalékos béremelésért indított pert. Boc viszont hangsúlyozta, hogy az állam képtelen kifizetni a bíróság által megítélt emelt fizetéseket, hiszen ez félmilliárd euró plusz terhet jelent csak 2011-ben, amire a kormánynak nincs fedezete a költségvetésben.
Victor Ponta, a legfőbb román ellenzéki politikai erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken úgy nyilatkozott, hogy törvénnyel nem lehet felülírni bírósági ítéleteket. Ha a kormány valóban elfogadtatja ezt a törvénytervezetet, akkor "mélységesen alkotmányellenes" cselekedetet követ el - hangoztatta Ponta. A kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) politikusai viszont azzal érvelnek, hogy a bérezési politikát csakis a kormány állapíthatja meg, és ebbe nem szólhatnak bele a bíróságok.
A román gazdaságot keményen sújtó pénzügyi válság nyomán tavaly júliusban a kabinet 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazottak fizetését. Az év elejétől a közszférában dolgozók visszakaptak 15 százalékot, és a román vezetők remélik, hogy 2012-től a jövedelmek ismét elérik a 25 százalékos csökkentés előtti szintet.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Öt éve nem mért csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben. Teljes cikk
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 4 hete
- Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen 4 hete
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 1 hónapja
- Bértáblák 2026 2 hónapja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 2 hónapja
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 2 hónapja
- Kollektív elbocsátást jelentett be az egyik legnagyobb román autóipari cég 2 hónapja
- Így emelkedik a pedagógusok bére januártól 3 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 3 hónapja
- Az általános iskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma korcsoportok és nemek szerint - grafikon 3 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben