Még sok a nyitott kérdés a jövő évi bérkompenzációval kapcsolatban
Jövőre is szükség lesz állami segítségre a bérkompenzációhoz, ezt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége írásban jelezte is a szaktárcának. A Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Hírlapnak jelezte: 2013-ban is igénybe vehető majd az adókedvezményként biztosított támogatás, ám az ideinél kisebb mértékben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a lapnak elmondta: az adókedvezmény-jellegű bérkompenzációt a vállalkozás attól a hónaptól érvényesítheti, amikortól a fizetéseket az elvárt mértékben megemeli. Ez lehet a második fél évben is, így a kedvezmény igénybe vehető az évből még hátralévő hónapokra. Ha a cég január elsejéig visszamenőleg emel, akkor az adókedvezményt is az év első hónapjától érvényesítheti.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
- NAV: félmillióan nem élnek egy fontos adókedvezménnyel 1 hónapja
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 2 hónapja
- Újraválasztotta elnökét a Felnőttképzők Szövetsége 3 hónapja
- Adókedvezmény, bértámogatás, hitel: kormányzati csomag a vendéglátásnak 3 hónapja
- Januári fizetés: így juthatnak több pénzhez az édesanyák 4 hónapja
- Ilyen kedvező adóügyi változások léptek életbe január 1-től 4 hónapja
- Már elérhetők az édesanyáknak és a családoknak járó kedvezményekről szóló adóelőleg-nyilatkozatok 4 hónapja
- Duplázódik a családi kedvezmény: ennyi pénz üti a családok markát januártól 5 hónapja
- Ennyien vették igénybe a háromgyerekes édesanyáknak járó kedvezményt 5 hónapja
- Aki jövőre tölti a 40-et, annak csak a születésnapjáig jár a családi adókedvezmény? 5 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 6 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?