kapubanner for mobile

Megakadtak a bértárgyalások a Volánnál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A dél-dunántúli autóbusz-közlekedési szakszervezeteket tömörítő Autóbusz-Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKKSZ) szerint zátonyra futottak a központi bértárgyalások a munkaadóval, a Volán-társaságokat tömörítő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével (KKVSZ).

Dobi István, az AKKSZ elnöke elmondta, hogy a munkáltató nem veszi komolyan az alágazati és a helyi kollektív szerződésekben vállalt kötelezettségét, amely szerint november 15-ig át kellett volna adnia a következő év bérfejlesztési ajánlatát.

A mintegy ezer munkavállalót képviselő szakszervezeti szövetség - amely részt vesz a központi bértárgyaláson - elnöke kiemelte, hogy a munkáltató időhúzó magatartásával megismétlődhet az a helyzet, hogy a társaságok üzleti terveikben olyan mértékű bérfejlesztést szerepeltetnek, amelyet nem a két fél megállapodása alapján jött létre.

Nem okozott fennakadást a Volán-sztrájk

Dobi István elmondta, hogy a szakszervet a tárgyalások során szeretne megállapodni a reálkeresetek megőrzéséről, a szövetség kibővített elnökségi ülésen kedden értékeli a kialakult helyzetet, és alakítja ki álláspontját. Dénes András, a KKVSZ főtitkára közölte, hogy a munkáltató a tárgyalásokat folytatja a megállapodás érdekében, a bérfejlesztésre vonatkozó munkaadói ajánlat kialakítása pedig folyamatban van - tette hozzá.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek