Meghosszabbították a diákhitel igénylési határidejét
A koronavírus járvány okozta nehéz helyzet miatt a Diákhitel Központ március 27-ig meghosszabbította a hiteligénylés határidejét a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében.
Az a hallgató, aki 2020. március 27-ig leadja igénylését, már áprilisban megkapja a kért összeget. A járvány ideje alatt folyamatosan igényelhető a képzési költségekre fordítható Diákhitel2 is - közölte a Diákhitel Központ.
A szabad felhasználású Diákhitel1 továbbra is 1,99%-os kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 pedig kamatmentesen vehető igénybe.
A kialakult rendkívüli helyzetben egyre több diák számára lehetetlenül el a tanulmányok melletti munkavégzés, ezért hosszabbították meg a határidőt.
A szabad felhasználású konstrukció esetében havi 15-70 ezer forint igényelhető, de kérhető az egyösszegű folyósítás is, azaz akár 350 ezer forinthoz is hozzájuthat a hallgató egyszerre. A hitel a hallgató megélhetési költségeire fordítható, tehát bármire szabadon költhető.
A Diákhitel2 ugyanakkor kizárólag képzési díj fedezésére használható fel, összege maximum az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj lehet.
A járványügyi helyzet ideje alatt a Diákhitel Központ személyes ügyfélszolgálata zárva tart, és a felsőoktatási intézmények sem vesznek át papíralapú dokumentumokat. Online szerződéskötésre ugyanakkor jelenleg is változatlanul lehetőség van.
A Diákhitel Központ tájékoztatása szerint jelenleg a legegyszerűbb és legbiztonságosabb, ha a hallgató a hiteligénylését az intézményi NEPTUN rendszerből indítja, mert ebben az esetben - amennyiben rendelkezik ügyfélkapuval - elektronikus aláírással otthonról, könnyen és személyes érintkezés nélkül tudja megkötni szerződését. Ügyfélkapu hiányában a Diákhitel Direkt felületéről indítható a hiteligénylés, majd ezt követően a kinyomtatott szerződést a Pénzügyi PartnerPontok egyikén lehet leadni.
Fontos információ az is, hogy a kormány múltheti döntése alapján a Diákhitel Központ is törlesztési moratóriumot hirdet a fennálló diákhitel tőke- és kamattartozás tekintetében minden ügyfele számára 2020. december 31-ig. Természetesen önkéntesen a moratórium ideje alatt is törleszthető a tartozás.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon