Megkérdőjelezi a bírósági ítéletet a mentőszolgálat
A Legfelsőbb Bíróság döntésével egy olyan 2004 előtti megállapodás-csomagot helyezett hatályba, amelyet az OMSZ akkori vezetése az intézménynél tevékenykedő kincstári biztos utasítására bontott fel - közölte az OMSZ kommunikációs igazgatója. A mentős szakszervezet szerint "abszurd", hogy az OMSZ megkérdőjelezi a bíróság ítéletét.
A tárca a kifizetés összegére vonatkozóan nem kíván számháborúba bocsátkozni mindaddig, amíg a határozatban foglaltakra vonatkozó részletes vizsgálat le nem zárul. Ezt követően az OMSZ természetesen minden jogosnak ítélt juttatást kifizet majd az érintett dolgozóknak - áll a minisztérium közleményében.
A tárca tájékoztatása szerint a szükséges forrásokat előteremtik, az összeget nem a működési költségből vonják el, így a Legfelsőbb Bíróság döntéseként jelentkező többletkiadás az OMSZ működését, a betegellátás biztonságát nem veszélyeztetheti.
Az LB döntésével egy olyan 2004 előtti megállapodás-csomagot helyezett hatályba, amelyet az OMSZ akkori vezetése az intézménynél tevékenykedő kincstári biztos utasítására bontott fel - közölte szerdán Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs igazgatója. A szóvivő akkori közleménye szerint a bírósági döntés végrehajtása számos akadályba ütközik, melyet hatályos törvények tiltanak, ilyen például a mentődolgozók 24 órás szolgálata. Győrfi Pál közleménye szerint a kincstári biztos arra hivatkozott, hogy a megállapodások egy része törvénybe ütközik, más része gazdasági fedezet nélküli. Közleményében úgy fogalmazott: keresik a jelenlegi költségvetési keretek között a döntés végrehajtásának lehetőségeit.
Toma Lajos szerint "abszurd", hogy az OMSZ megkérdőjelezi az LB ítéletét. Szerdán elmondta azt is: a szakszervezetnek nem volt tudomása arról, hogy az OMSZ-nél kincstári biztos tevékenykedik, s elképzelhetetlennek tartja, hogy ő jogellenes utasításokat adott volna.
A bíróság arról döntött, hogy a dolgozóknak olyan juttatások járnak jogszerűen, mint a hűségjutalom, a nyugdíjba vonulási jutalom, a balesetmentes közlekedésért járó jutalom, a bankszámla-költségtérítés és a mosatási költségtérítés.
A bíróság érvényesnek nyilvánította a felbontott megállapodásokat, így az OMSZ-nek öt évre visszamenően kell kifizetnie a dolgozók megvont járandóságait.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 6 hónapja
- Elítélték a bejárónőt, aki saját munkáltatóját lopta meg 7 hónapja
- Országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben 13 hónapja
- Ez a változás érintheti a munkajogi perek nagy részét! 1 éve
- Nincs elég írnok a bíróságokon, óriási a baj 1 éve
- Így nő a bíróságokon dolgozók illetménye 1 éve
- Több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt tesz feljelentést Magyar Péter 2 éve
- Halálos kimenetelű munkabalesetet próbált eltitkolni egy férfi, szabadságvesztésre ítélték 2 éve
- Így javítja a mentősök munkakörülményeit a kormány 2 éve
- Emberkereskedelem és kényszermunka miatt ítéltek el három embert 2 éve
- Egy millió fontot követel volt munkahelyétől a menedzser tönkrement lelki és testi egészsége miatt 2 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?