Megkezdődött a tüntetéssorozat: Árok Kornél kötélen érkezett
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA csütörtök délután kezdett demonstrációsorozattal elsősorban az új alaptörvény, illetve a munka törvénykönyve ellen, valamint a nyugdíjak és a sztrájkjog védelméért tüntetnek csaknem száz szakszervezet és társadalmi szervezet összefogásával - mondta a demonstráció előtt Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke az MTI-nek.
A demonstráción több ellenzéki politikus is magánemberként vett részt. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az ellenzéki párt szervezett formában nem vesz részt a demonstrációkon, de jelenlétükkel szolidaritást kívánnak vállalni a tüntetőkkel.
Az FRDÉSZ elnöke elmondta, hogy szombati, Parlament előtti tüntetésen sokkal nagyobb tömegre számítanak. Kónya Péter hozzátette: a jövő héttől országszerte félpályás útlezárásokkal kívánnak tiltakozni a kormány politikája ellen. A szakszervezeti vezető tájékoztatása szerint Pécsett már csütörtökön is voltak félpályás útlezárások.
A rendőrség által tudomásul vett szakszervezeti beadvány szerint csütörtökön háromszáz ember demonstrálhat a Clark Ádám tér járdáján, valamint a sikló előtti területen.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?