Megszületett a csődegyezség a Pápai Húsnál
Megszületett a csődegyezség a Pápai Hús 1913 Kft. és hitelezői között, a csütörtöki egyeztetésen a hitelezői igények 50 százalékát meghaladó kielégítéséről döntöttek - mondta el Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP), Pápa polgármestere.
Hozzátette: az önkormányzati tulajdonban lévő, jelenleg csődeljárás alatt álló gazdasági társaság csődegyezségi tárgyalásán a hitelezők több mint 80 százaléka megjelent, ami azt jelzi, hogy számukra is fontos a húsipari vállalat megmaradása.
Beszélt arról, hogy a mostani előrelépés egy decemberi kormányhatározatnak köszönhető, hiszen a cég tavaly ősszel még azt tudta ajánlani a hitelezőknek, hogy a tartozás 5 százalékát fizeti ki kezdetben, majd további 41 százalékot az ingatlanok értékesítése után.
A Pápai Hús 1913 "cs.a" Kft. 100 százalékos tulajdonában lévő Pápa-Ser "cs.a." Kft. is tanácskozott csütörtökön a hitelezőivel, a részvételi arány itt is meghaladta a 80 százalékot - közölte Áldozó Tamás.
A felek a fizetési határidő meghosszabbításáról döntöttek, ez azonban technikai jellegű határidő-hosszabbítás, hiszen a Pápa-Ser csődegyezsége nagymértéken függ a Pápai Húsnál született döntéstől - magyarázta a polgármester.
A húsipari társaság menedzsmentje arra törekszik, hogy a csődegyezségről szóló dokumentumokat mielőbb átadja az illetékes Cégbíróságra, és a hitelezők a lehető leghamarabb pénzükhöz jussanak - szögezte le Áldozó Tamás.
A Pápai Hús 1913 Kft. július elején kért csődvédelmet, miután hónapok óta nem tudta kifizetni beszállítóit.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 3 hónapja
- HR tehetségek 2025: Krigel Tamás 5 hónapja
- A vezetés nem jutalom, hanem szakma: a mikromenedzsment nem HIBA, hanem HIÁNY 6 hónapja
- Próbaidő: munkavállaló hosszabbítaná, munkáltató elengedné? 6 hónapja
- Csókosok, ejtőernyősök és egyéb protekciósok 7 hónapja
- Már a másodiknál jön a harmadik generációs átok? 8 hónapja
- CEO és HR vezető: Össze(f)ér vagy nem (f)ér össze: ez itt a kérdés? 9 hónapja
- Egyre több vállalat megy csődbe ebben a szomszédos országunkban 10 hónapja
- A szomszéd bére mindig zöldebb - izé - nagyobb! 11 hónapja
- Mitől válik valaki vezetővé? A vezetett teszi azzá? 12 hónapja
- Nem mindenki vezető, aki annak látszik...(és bizony fejétől bűzlik a hal) 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?