kapubanner for mobile

Megtorpant a pozitív trend a román álláspiacon

Romániában 5,3 százalék volt októberben a munkanélküliségi ráta, ami megegyezett az előző hónapban jegyzett értékkel - közölte a román országos statisztikai intézet.

A 15 és 74 év közöttiek körében 438 ezer állástalan személy volt, ami 2 ezerrel több az előző hónapban jegyzett 436 ezerhez képest. A férfiak körében 5,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta, 0,9 százalékponttal magasabb a nők körében regisztrált 4,8 százalékhoz mérten.

A statisztikai intézet felhívta a figyelmet arra, hogy a 15 és 24 év közötti fiataltok körében igen magas, 19,6 százalék az állástalanok aránya.

A munkanélküliségi ráta az év elején 5,9 százalék volt, azóta többnyire csökken, már májusban 5,3 százalékra esett vissza, majd júliusban és augusztusban 5,4 százalékra, illetve 5,6 százalékra emelkedett, onnan mérséklődött ismét 5,3 százalékra.

Román elemzők attól tartanak, hogy a koronavírus újabb mutációi következtében bevezetendő újabb korlátozások ismét növelhetik az állástalanok számát.

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagjai legutóbbi monetáris politikai tanácskozásukon arra hívták fel a figyelmet, hogy a harmadik negyedév első két hónapjában viszonylag kedvező maradt a munkaerőpiac helyzete, de már nem nőtt a foglalkoztatottak aránya olyan gyors ütemben, mint az év első felében. Megállapították, hogy a foglalkoztatottak száma nem érte el a 2019 decemberében jegyzett csúcsot. Hozzátették, hogy a betöltetlen állások számának relatív stagnálása azt mutatja, hogy a gazdaság viszonylag kis mértékben tud új munkahelyeket létrehozni, ami egyebek mellett az automatizálás és a digitalizálás alkalmazásával magyarázható.

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk