A koronavírus után a hóviharok is betettek az amerikai munkaerőpiacnak
Jelentősen, a várakozásoknál jóval nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten a járványügyi helyzet javulásával párhuzamosan, de az egyelőre még nem világos, hogy az ország déli részén tomboló hóviharok rövid távon milyen hatást gyakoroltak a munkaerőpiacra.
Elemzők ennél jóval kisebb csökkenést, 838 ezres számot vártak. Egy évvel ezelőtt még csupán 220 ezerre rúgott az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma.
A kérelmek száma továbbra is jócskán meghaladja a 2007-2009-es pénzügyi és gazdasági világválság idején mért csúcsokat, akkor 8,7 millió álláshely szűnt meg, és 665 ezren tetőzött az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők heti száma. A világjárvány utáni csúcshoz, a tavaly március végi 6 millió 867 ezerhez viszonyítva azonban erőteljesen, majdnem 90 százalékkal csökkent a kérelmek száma.
Az Egyesült Államokban január közepén tetőzött a koronavírus-járvány második hulláma, azóta csökken a fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma. A járványügyi mutatók a hálaadás és a karácsonyi ünnepek előtti szintre javultak, ami lehetővé tette, hogy a szolgáltatási ágazat vállalkozásai közül egyre több újraindítsa a munkát.
Jól tükrözi a helyzet javulását, hogy januárban az utóbbi hét hónap legerősebb ütemével nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a fogyasztók pedig februárban kedvezőbben ítélték meg a munkaerőpiac helyzetét.
A segélykérelmek makacsul nagy számát részben az magyarázza, hogy Ohio államban több autógyárban is le kellett állítani a termelést a globális csiphiány miatt. A következő hetekben pedig a hóviharok miatti kényszerszünetek növelhetik a munkanélküliek számát. A déli Texas állam nagy részén napokig nem volt áram- és ivóvíz-szolgáltatás.
A gyorsan terjedő koronavírus-járvány és a megfékezését célzó intézkedések tavaly márciusban minden átmenet nélkül vetettek véget a foglalkoztatottság rekordhosszú, 113 hónapig tartó növekedésének. Márciusban és áprilisban több mint 22,3 millió munkahely szűnt meg, ennek valamivel több mint felét, 12,3 milliót sikerült azóta visszaállítani. A kongresszus költségvetési hivatala úgy becsüli, hogy a foglalkoztatottság 2024-re állhat vissza a járvány előtti szintre.
Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány kirobbanása óta több mint 28,9 millióan fertőződtek meg a SARS-CoV-2 vírussal. A gyógyultak száma meghaladja a 19,34 milliót, a halottaké pedig az 518 ezret.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk
A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk
A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk
- Meglepő eredmény: az ukrán menekültek több adót fizetnek, mint amennyi segélyt kapnak 2 hónapja
- Hogyan támogassuk a gyászoló kollégát a munkahelyen? 3 hónapja
- Ezekben az országokban kell a legtöbbet dolgoznia a munkavállalóknak - Hazánk a dobogón 3 hónapja
- A foglalkoztatottak számának negyedévenkénti alakulása 2010 és 2024 között - grafikon 3 hónapja
- Az üres álláshelyek száma az EU tagországokban - grafikon 3 hónapja
- Feleslegesnek érezzük majd magunkat a feltétel nélküli alapjövedelemtől? 4 hónapja
- Sokéves mélyponton az álláshirdetések száma Amerikában 4 hónapja
- Kevesebben akarnak négy napos munkahetet, mint a járvány előtt 4 hónapja
- A munkanélküliek száma korcsoportonként 4 hónapja
- Melyik országokban van a legtöbb betöltetlen álláshely Európában? 5 hónapja
- A tízezer lakosra jutó dolgozó orvosok száma - grafikon 6 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa