kapubanner for mobile

Megválasztották az új munkaügyi döntőbírókat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), pénteki plenáris ülésén megválasztotta a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) 82 tagját, a tanácskozás volt egyben a leköszönő kormányzati oldal utolsó OÉT ülése.

Az MKDSZ tagjainak mandátuma 2010. május 29-én lejár, a most elfogadott listán szereplő szakemberek június elsejei hatállyal kezdik meg munkájukat, mandátumuk 5 évre szól.

Kiss Péter leköszönő társadalompolitikai miniszter napirend előtti felszólalásában köszönetet mondott az érdekegyeztető tanács eddigi munkájáért.

Hangsúlyozta: az elmúlt időszak együttműködésének, partnerségének és vitáinak köszönhetően Magyarországon egy rendkívül nehéz időszakban, a világgazdasági válság idején sikerült a kialakult szükségszerű érdekkonfliktusokat a tárgyalóasztalnál megoldani.



  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek