Mely településeken dolgoznak ingyen a képviselők?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Index összeírta azokat a településeket, ahol ingyen dolgoznak a képviselők.
A portál egy korábbi anyagához több mint háromszáz település képviselői tiszteletdíjról szóló rendeletét nézték át. Mindössze két olyan települést találtak akkor, ahol nem kapnak tiszteletdíjat a képviselők. Az egyik az alföldi, 3000 fős Levelek, a másik a 24 ezres, észak-baranyai Komló volt.
A cikk megjelenése után a portál olvasói felhívták a figyelmet még néhány ilyen településre:
a Baranya megyei, nagyjából 1500 fős Mecseknádasdon,
a Pest megyei, 5300 fős Tápiószentmártonban, ahol az olvasók szerint 1990 óta hagyomány, hogy sem a képviselők, sem az alpolgármester nem kap tiszteletdíjat,
a Bács-Kiskun megyei, 2100 fős Kunfehértón, és így volt már az előző ciklusban is
a Fejér megyei, 900 fős Vértesbogláron, és amióta önkormányzatok léteznek, itt így van ez
a Nógrád megyei, 2800 fős Diósjenő településen (az öt képviselőből négy).
a Veszprém megyei, 1150 fős Monostorapáti
a Baranya megyei, 1400 fős Véménd (itt meg is van a rendelet)
a Pest megyei, 1700 fős Verőce (itt 1990 óta így van ez)
a Balaton melletti, 430 fős Paloznak
a Fejér megyei, 3000 fős Lepsény (itt a rendelet szerint havi 8000 forint az alapdíj, de a képviselők tiszteletdíkjukat minden hónapban helyi civil szervezeteknek ajánlják fel)
a Komárom-Esztergom megyei, 1700 fős Leányvár
a Pest megyei, 17 ezres Szigethalom
a Zala megyei, 250 fős Magyarszentmiklós
a Veszprém megyei, 6300 fős Sümeg (erről írt a veol.hu)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye névadó községe, a 400 fős Szabolcs.
a Pest megyei, 940 fős Kisoroszi
a Fejér megyei, 1180 fős Csákberény
a diósjenő
Székely József, Diósjenő alpolgármestere közcélokra ajánlotta fel havi 165 600 forintos tiszteletdíját. A képviselőknek ugyan megszavazták a havi 38 650 forintos tiszteletdíjat, de aztán havi 165 ezer forintból (plusz közterhek) elkülönített pénzalapot hoznak létre, szintén közcélokra.
Index
A cikk megjelenése után a portál olvasói felhívták a figyelmet még néhány ilyen településre:
Székely József, Diósjenő alpolgármestere közcélokra ajánlotta fel havi 165 600 forintos tiszteletdíját. A képviselőknek ugyan megszavazták a havi 38 650 forintos tiszteletdíjat, de aztán havi 165 ezer forintból (plusz közterhek) elkülönített pénzalapot hoznak létre, szintén közcélokra.
Index
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?