Menedzsment állások Egerben és környékén
A menedzsment az a tevékenység, amelyet egy vagy több személy végez a cég tevékenységeinek összehangolása céljából. Elég tág még így is a fogalom, lássuk milyen lehetőségek vannak menedzsment munkakörben Egerben és környékén!
Műszakvezető
Nem minden esetben, de legtöbbször a menedzsment állások középvezetői státuszt biztosítanak a leendő munkavállalók számára, mint ahogyan egri állásportál honlapján is kiderül: https://egerallas.hu/allasok/menedzsment.
A műszakvezetőre nem csak gyártást végző cég esetében van szükség, hanem minden olyan munkahelyen, ahol folyamatos a termelés. A műszakvezető felelős a rábízott műszak hatékony vezetéséért, neki kell irányítani az adott műszakban dolgozó munkatársak munkáját és betartani a munkafegyelmet. Felelős azért, hogy a korábban meghatározott termelési ütemterv megvalósuljon. A termelőgépek és egyéb berendezések - igény szerinti - folyamatos üzemelését biztosítja. Ennek a munkának az a hátránya, hogy előírhatnak számunkra kevésbé kedvező időbeosztást, úgy mint éjszakai vagy hétvégi műszakot.
Logisztikai vezető
A logisztikai vezető felügyeli a logisztikai folyamatokat az elosztó központokban, ebbe tartozik a fuvarszervezés, raktármenedzsment, készletgazdálkodás, termeléstervezés, beszállítói és vevői kapcsolattartás. A következő iskolai végzettségek valamelyikével lehet jelentkezni erre a munkakörre: gimnázium, szakközépiskola, technikum, főiskola, egyetem. A különféle elosztó központokban előfordulhat, hogy külföldi cégekkel is tartani kell a kapcsolatot, ezért a leendő munkavállalónak előírhatják idegen nyelv ismeretét, főképpen az angolt. A logisztikai vezetők nagy időnyomás alatt dolgoznak, és sok a stresszes helyzet is, emiatt érdemes végiggondolni, hogy bírjuk-e ezt a típusú munkát.
Menedzser, projektmenedzser
A menedzserek nem a futószalag mellett állnak, ők azok, akik megpróbálják kitalálni és orvosolni azokat a problémákat, ami miatt a termelés megakad vagy lelassul. Nézzük ezt meg egy konkrét példán keresztül! Egy termelési menedzser összehangolja a rábízott terület működését, odafigyel a rendelések hatékony, átfutási időn belüli teljesítésére, a termelést akadályozó tényezőket kiszűri és elhárításukat kezdeményezi.
A projektmenedzseri munkakör nem tekint vissza hosszú múltra, mivel nem olyan régi az a paradigmaváltás, ami lejátszódott a munkavégzés világában. A projektmenedzser vezetője egy kis csapatnak, akik valamilyen munka elvégzése céljából jöttek létre. Sok esetben állami vagy európai uniós források szakszerű felhasználása a cél. A projektmenedzser felelős a projektcélért és azért is, hogy ne lépje túl a korábban meghatározott anyagi keretet. Kapcsolatot tart a team többi tagjával és a külsős közreműködőkkel egyaránt.
A menedzsment munkákhoz szükséges előzetesen végzettséget szerezni, a kötelező középfokú nyelvtudás sem ritka, de ezeknek birtokában középvezetői munkához juthatunk és ezzel együtt jó fizetéshez is.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Amikor már meg sem halljuk egymást – és mi jön ezután? 5 napja
- Alapvető HR készségek, amire minden HR szakembernek szüksége van 7 napja
- Ő a legjobban kereső nő az autóiparban 1 hete
- Az online láthatóság miatt sebezhetőbbek a felsővezetők a csalásokkal szemben 2 hete
- A legjobb vezetők néha hallgatnak: ezért kell több csend a meetingeken 2 hete
- Waberer's HR: Női kvóta, sofőrhiány és a munkaerőpiaci kihívások 3 hete
- Egy láthatatlan gépezet kulcsszereplője: mi az a menedzsmentkapitalizmus? 3 hete
- Elveszi a mesterséges intelligencia a juniorok munkáját? 3 hete
- Önéletrajzminta - IT Security Analyst 3 hete
- A legjobb vezetők néha a legrosszabb emberek? A nárcizmus rejtett ára 1 hónapja
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?