kapubanner for mobile

Menekülés a munkanélküliségből vállalkozással

Nyolc százalék fölé emelkedő munkanélküliségi rátát, több tízezres elbocsátási hullámok jeleznek a gazdaságkutatók a következő hónapokra. A munkanélküliség elől vállalkozásba is lehet menekülni. A létforma látszólag vonzó: nincs főnök, nagy egyéni szabadság, keresetben határ a csillagos ég. Nem árt azonban alaposan felmérni a piacot és a képességeinket.

Joó Zsuzsanna karriertanácsadó két évtizednél is többet dolgozott alkalmazottként. Tizenkét évig pedagógus volt, ezt követően egy magyar nagyvállalatnál, majd egy angol lapkiadó cégnél állt alkalmazásban. Aztán váltott: jelenleg önálló vállalkozását működteti. A saját vállalkozást a jövő egyik nyerő szakmájának tartja, amelyben megtalálta számítását. Úgy látja, a vállalkozói lét egyik nagy vonzereje a szabadság. Magunk oszthatjuk be munkaidőnket, önállóan tervezhetünk, megmutathatjuk, mennyit érünk a piacon.


A jó szakember nem mindig jó vállalkozó



Mégis nem árt alaposan mérlegelni, megéri-e elindulni, alkalmasak vagyunk-e rá. A vállalkozói lét ugyanis jelentősen eltér az alkalmazottitól. Együtt tudunk élni a bizonytalansággal? Bírjuk a piac hullámzásait? Képesek vagyunk gyorsan, határozottan dönteni? Ha nem, akkor inkább el se kezdjük, mert kudarcban lesz részünk "Tipikus tévhit, hogy kiváló szakemberekből jó vállalkozók lesznek. Ők sokszor azért döntenek a magánzó lét mellett, mert meg akarnak szabadulni a kellemetlenkedő főnöktől, a munkahelyi kötöttségeiktől és úgy vélik, egyedül is elboldogulnak. Csakhogy üzleti előképzettség és a vállalkozáshoz szükséges marketingismeretek nélkül lehetetlen sikeresen vállalkozást működtetni. Ha nincsenek jól átgondolt üzleti terveink, folyamatosan megújuló szolgáltatásaink és ötleteink, jobb, ha várunk"- hívja fel a figyelmet a tanácsadó.


Vannak ingyenes tréningek is



Ha nem tudjuk magunk felmérni a képességeinket vagy a vállalkozással járó teendőket, érdemes kezdő vállalkozói, üzleti terv írói tréningen részt venni. Itt elsajátíthatjuk, hogyan kell üzleti, pénzügyi és marketingterveket készíteni, és rájöhetünk, egyáltalán nekünk találták-e ki a vállalkozói létet. Az ilyen képzések többsége ingyenes, melyet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatása, valamint EU-pályázati pénzek tesznek lehetővé.

Ingyenes képzést tart például az Újrakezdést Segítő és Felzárkóztató Alapítvány, a Nőtárs Alapítvány, a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központ. További pénzbeli segítséget nyújthat a vállalkozó szellemű, de pénzszűkében lévő és épp munkanélküliként regisztrált a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ munkanélküliek vállalkozóvá válását támogató programja. A programot a Munkaerő-piaci Alap finanszírozza. Pályázni személyenként maximum kétmillió forintos kamatmentesen visszatérítendő tőkejuttatásra vagy legfeljebb 6 havi minimálbérnek megfelelő önfoglalkoztatási támogatásra lehet. Bár a pályázat idei utolsó ciklusa október 31-gyel lezárult, jövő tavasszal tovább folytatódik a program.


Az első évben viszi a pénzt



A start előtt nem árt tudni, hogy a legtöbb vállalkozás csak az első egy-két év után kezd ténylegesen hasznot hozni, addig csak viszi a pénzt. Ezért rendelkeznünk kell az átfutási idő átvészelésére elegendő anyagi forrással, miközben a vállalkozásvezetéssel járó pszichés terhekre, az önálló döntésekre, a hullámzó bevételekre is fel kell készülnünk.

Gyakori probléma, hogy a vállalkozó a könyvelőtől várja a pénzügyi problémák megoldását, pedig a cég gazdálkodásának első számú felelőse maga a vállalkozó - mondja Lakatos Istvánné, az Újrakezdést Segítő és Felzárkóztató Alapítvány igazgatója, aki több tréninget is tart vállalkozásindítást tervezőknek.


Ne kényszerűségből tegyük



A szakemberek úgy látják, sikeres vállalkozásra akkor van nagyobb esély, ha nem a kényszer, nem a munkanélküliség elől menekülés, hanem az önmegvalósítás vágya hajtja az embert. Éppen ezért nem biztos, hogy jó döntés egy-egy elbocsátás után azonnal a mély vízbe ugrani. Szakmai tapasztalat, a piac ismerete és személyes kapcsolatrendszer nélkül nem lehet megmaradni a piacon.

Takács Gabriella
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen

Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk

91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából

Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk