kapubanner for mobile

Mennyit keresnek a minisztériumoknál?

Több minisztérium is összeállította vezető beosztású munkatársainak listáját és bérezésüket, miután az MSZP-s Nyakó István a "karcsúbb állam" koncepciójának megvalósulásáról érdeklődött a kormánytagoknál.

images

A parlamenti honlapon közzétett válaszok szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumban a hat államtitkár bére egységesen havi bruttó 997.200 forint, míg a hat helyettes államtitkár 897.500, illetve 972.500 forintot keres havonta.

A nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosnak, Varga Zsoltné Szalai Piroska Máriának - akinek munkáját kétfős titkárság segíti - a bruttó illetménye havi 747.900 forint.

A vidékfejlesztési tárca tájékoztatása szerint a minisztériumban jelenleg hat államtitkár dolgozik - egységesen havi bruttó 997.200 forintért -, továbbá hét helyettes államtitkár - egyikük 747.900 forintért, a többiek 897.500-ért -, valamint egy miniszteri biztos, Szabó Csaba, akinek havi illetménye 747.900 forint.

A tárcánál létszám felett megbízási szerződésekkel tizenhárom embert alkalmaznak: egyikük megbízási díj nélkül dolgozik, míg a többiek bére havi 120 ezer és 750 ezer forint között mozog.

A Külügyminisztériumban Keskeny Ernő miniszteri biztosként 747.900 forint havi bruttó illetményt kap, a három államtitkár bére havi bruttó 1.096.900, illetve 997.200 forint, a hat helyettes államtitkár pedig egységesen 845.100 forintot keres havonta.

A tárcánál kiemelték, hogy az állomány a folyamatos ki- és berendelések, áthelyezések miatt állandóan változik, ezért az évközi létszám eltérhet az engedélyezettől. 2012. január 1-jén a Külügyminisztériumban nem volt a hatályos jogszabályokban jóváhagyott, engedélyezett létszám feletti foglalkoztatott.

A Honvédelmi Minisztériumban (HM) Szarka Gábor miniszteri biztos havi bruttó illetménye 972.200 forint, az államtitkároké 997.200, illetve 1.091.900 forint. A három helyettes államtitkár egységesen 972.200 forint havi bruttó illetményt kap.

A tárcánál 15 létszám feletti foglalkoztatott van, közülük hatan a magyar közigazgatási ösztöndíjprogramban vesznek részt. A HM Közgazdasági és Pénzügyi Hivatalában kilenc létszám feletti foglalkoztatott van, a Hatósági Hivatalban kettő, a Védelmi Hivatalban egy, a Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatalban 11, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban 24, a Protokoll Rekreációs és Kulturális Főigazgatóságban pedig kettő.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk

A munkaerőpiac dinamikája folyamatosan változik, és ezzel együtt új kifejezések és jelenségek is megjelennek. Két ilyen friss kifejezés a 'CV botox'... Teljes cikk

Bérlopás: Egy kaliforniai vállalkozó több mint 468 ezer dollárt fizet vissza munkavállalóinak

Egy szövetségi vizsgálat feltárta, hogy egy kaliforniai építőipari vállalkozó nem fizette ki megfelelően 137 munkavállalóját, elmaradt bérekkel,... Teljes cikk

Alapvető HR készségek, amire minden HR szakembernek szüksége van

A HR szakemberek sikeres munkájához kulcsfontosságú képességek széles tárháza szükséges, amelyek ötvözik az interperszonális, stratégiai,... Teljes cikk