Mi az, amit csak külföldön kapnak meg a magyar orvosok?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatOrvosok vallottak a hazai fizetésükről, és arról is, mennyivel fizetnek többet a hasonló munkáért külföldön a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. A távozás oka általában a családalapítást is kizáró, rendkívül alacsony kezdő fizetés, illetve a társadalmi megbecsülés, valamint az elfogadható életpálya-modell hiánya.
Egyre több magyar orvos vállal munkát időlegesen vagy tartósan külföldön - a negyven év alatti korosztályból két és félszer annyian, mint az idősebbek közül. A témát a Duna Televízió Közbeszéd című műsora járta körül. A külföldre vándorlás egyik oka egzisztenciális. Itthon nem kapnak elég fizetést, de ami ennél is rosszabb: úgy gondolják, hogy később sem lesz megfelelő a bérezésük, ergo nem látnak maguk előtt anyagi jövőképet. A másik motiváció szakmai.
A stúdióban nyilatkozók vallottak a hazai fizetésükről, és arról is, mennyivel fizetnek többet a hasonló munkáért külföldön. Nemes doktor, aki 1993-ban végzett az orvosi egyetemen, és az itthon májátültetést végző négy orvos egyike, egyetemi adjunktus, azt mondta: egyetemi adjunktus kategóriában ügyeletekkel együtt 180-220 ezer forint körüli nettó fizetést kap az ember, ami kórházanként kicsivel több vagy kevesebb is lehet. Ennek a pénznek a hat-hétszeresét kapják meg külföldön.
Nemes Balázs, aki 2002 és 2004 között dolgozott és tanult Hollandiában, elmondta: a holland rezidensek akkor 1200-2500 euró közötti összeget kerestek, amiből egy keveset már akkor is meg tudtak spórolni. A fő motiváció számukra azonban az volt, hogy pontosan tudták: a teljesen kiszámíthatóan működő szakmai ranglétrán előrehaladva a fizetési skálán is szépen előre jutnak. Így elérik azt a pontot, ahol majd bőven fognak pénzt keresni. A fizetési skálák egyébként nyilvános területen voltak elhelyezve abban a kórházban, ahol ő dolgozott, azokat bárki megtekinthette - vázolta a kinti körülményeket a szakorvos.
Arra a kérdésre, hogy a kinti rendszerben milyen mértékű a paraszolvencia, Nemes Balázs röviden annyit válaszolt, hogy "nincs".
Duna TV/InfoRádió

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?