kapubanner for mobile

Milliókat fizet a MÁV, mert romákat diszkriminált

Jogsértő módon, származása miatt vált meg a sajószentpéteri MÁV-részleg nyolc cigány alkalmazottjától - mondta ki a bíróság. Kártérítésül fejenként félmillió forintot kell fizetnie a sértettek részére a vasúttársaságnak.

images

A MÁV Zrt. néhány dolgozó különböző cégekbe történő "kiszervezésével" oldotta meg a 2004-es kormányhatározatban előírt, nagyarányú létszámleépítést - idézi fel az ügy előzményeit Muhi Erika, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) ügyvédje. Ez történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajószentpéteren is. Feltűnően egyoldalúra sikeredett a kiszervezés, mivel a karbantartóknál dolgozó cigány férfiak mind beleestek a szórásba. Nem lettek állástalanok, de azzal, hogy a MÁV kötelékéből egy újonnan létrehozott céghez kerültek, többfajta kedvezménytől és szociális juttatástól is elestek - magyarázta az ügyvéd.

A roma és nem roma származásúak közötti alkalmassági, képesítési, tapasztalati különbségek miatt merült fel a gyanú, hogy diszkriminatív eljárást alkalmaztak a cigányokkal szemben a sajószentpéteri MÁV-részlegnél. Első körben két roma munkavállaló fordult a jogvédő irodához, amelynek keresetét a bíróság tavalyi ítélete megalapozottnak találta: a MÁV-ot fejenként félmillió forint nem vagyoni kártérítés kifizetésére kötelezték. A per sikerén felbuzdulva további hat cigány dolgozó kezdeményezett eljárást, és a bíróság ezúttal is nekik adott igazat, a vállalatot további személyenkénti félmillió forint büntetésre kötelezve.

A bíróság indoklása szerint "az a körülmény, hogy a kiválasztásnál a származás döntött anélkül, hogy a szakmai végzettséget, emberi alkalmasságot figyelembe vették volna, a felpereseket megalázta, és elzárta attól a lehetőségtől, hogy a MÁV Zrt. alkalmazottai legyenek". A vasúttársaság magatartása alkalmas lehet arra - érvelt a bíróság -, hogy erősítse azt a feltevést: a kisebbséghez való tartozás gátolja az elvégzett munka egyenlő értékelését.

Ha a perköltséget is számítjuk, akkor a MÁV-nak közel ötmillió forintjába került, hogy diszkriminatív módon vált meg nyolc alkalmazottjától - mutatott rá Muhi Erika.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek