Milliókra perelhetik az áramszolgáltatókat a vállalkozók
Tévedésből rossz ipari fogyasztói kategóriába kerülhetett az ipari felhasználók akár a 20 százaléka. Volt, aki hárommilliós visszafizetést kapott az elmúlt hat év hibás számlázása miatt – írja a HVG Online.
A HVG Online arról számolt be, hogy Csatári József gazdálkodó pert nyert az EDF Démász Hálózati Elosztó Kft.-vel szemben, mert az áramelosztó hibásan számlázott. A bíróság hárommillió forint visszafizetést ítélt meg neki.
Az ügy nem egyedi. Az energiaauditálással foglalkozó Get Energy Magyarország átvilágításai során a cégek 20-25 százalékánál talált hibát. A túlszámlázást az áramszolgáltatóknak az a gyakorlata okozta, amelyben az ipari fogyasztókat kategorizálták. Ebben kis-, közepes- és nagyfeszültségű fogyasztókat különböztettek meg – hiszen egy irodának nincs szüksége akkora feszültségre, mint egy üzemnek.
A kategóriák között alapvetően nem az áram egységnyi árában, hanem a szállítási tételek közt kiszámlázott hálózati díjakra nézve volt komoly különbség. A kategóriák felosztása azonban 2008-ban megváltozott, bevezettek egy köztes kategóriát a kis- és közepes feszültség közé. Ezt nem sikerült a szolgáltatóknak helyesen bevezetni, a cégeket átsorolni, emiatt fizethetett számos felhasználó többet a kelleténél.
HVG Online

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?