Minden harmadik munkavállaló ingázik
Az átlagos idő a munkába nagyjából bő félóra. De vannak, akik több mint egy órát is utaznak naponta a munkahelyükre, csak oda. Összesen másfél millióan kényszerülnek ingázni.
Egyre kevesebben dolgoznak a lakóhelyük közelében és a tendencia csak fokozódik. Míg ezredfordulós adatok szerint az emberek 70 százaléka viszonylag helyben dolgozott, addig 2011-ben csak 63 százalék és így tovább. A 2017. IV. negyedévben készült munkaerő-felmérés idején pedig csupán 56 százalékot tett ki ez a ráta a 15-64 éves foglalkoztatottak körében. Utóbbi arány 2,37 millió embert jelent -írja az ado.hu.
Ebben a vonatkozásban a másik nagy csoportot a napi ingázók alkotják, akik tavaly a 4,25 milliós vizsgált foglalkoztatotti kör 33 százalékát tették ki. Ez az 1,4 millió ember naponta vagy hetente többször (legalább 2-3 alkalommal) megteszi a lakóhely és a másik településen található munkahely közötti utat. A huzamos ingázók mintegy 87 ezren vannak, ők családjuktól távol élnek, csak viszonylag ritkán járnak haza, és közben ideiglenes szálláson laknak.
Az ingázók 57 százaléka fél órát tölt utazással egy irányban, 8 százalék egy óránál is többet szán erre. A lakóhelyükön dolgozók e tekintetben nyilván jobb helyzetben vannak, közülük 60 százalék negyedórán belül beér az irodába vagy az üzembe. Az átlag egyébként a napi ingázóknál 36 perc, a lakóhelyükön dolgozóknál 19 perc.
A felmérés vizsgálta az ingázás okát is: eszerint a 53 százalék nem talált helyben a képzettségének megfelelő munkát, ötödük nem lett volna elégedett a fizetéssel, további14 százalék pedig egyáltalán nem talált munkát helyben. Leginkább a felsőfokú végzettségűek választják inkább az ingázást a költözés helyett.
ado.hu

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon