kapubanner for mobile

Mindenki egyetemista lett - elértéktelenedik a diploma

Gyakorlatilag mindenkiből egyetemista lett, aki az idén felvételizett - tudta meg a Magyar Nemzet. A jelentkezéskor még érvényben volt a tandíjtörvény, így csak az mert felvételizni, aki vállalni tudta a költségeket. Így elmaradt a szelekció, ami a diploma elértéktelenedéséhez vezethet, írja a Magyar Nemzet.

Ellentétben az oktatási tárca korábbi várakozásaival, nem tízezer, hanem csaknem tizennégyezer diák került be az augusztusi pótfelvételik során az egyetemekre és főiskolákra, ami azt jelenti, hogy idén a felsőoktatásba jelentkezők 99 százaléka felvételt nyert valahova - mutat rá a Magyar Nemzet cikke a minisztériumnak a lap kérésére rendelkezésre bocsátott adatai alapján.

A rendes felvételi eljárásban ugyanis több mint 81 ezer fiatalt vettek fel, a pótfelvételik során pedig 13.667 diákkal bővült a hallgatók névsora, vagyis a 96 ezer jelentkezőből 95 ezer felvételt nyert valahova.

Megdöbbentő, hogy a pótfelvételik során sem tudták feltölteni az ingyenes férőhelyeket: a meghirdetett 1500 mesterképzési férőhelyből 1200-ra, a négyezer ingyenes felsőfokú szakképzés alig hatvan százalékára, 2500 helyre vettek fel hallgatókat - írta a Magyar Nemzet.

Magyar Nemzet/Duna Tv
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek