Mindössze két százalék volt a tavalyi deficit
A túlzottdeficit-eljárás (EDP) keretében az Európai Uniónak pénteken jelentett adatok szerint a kormányzati szektor hiánya 2012-ben 566,7 milliárd forint volt, mely mindössze a GDP 2 százaléka. Ha idén is sikerül 3 százalék alatt tartani a hiányt, esély nyílhat rá, hogy Magyarország kilenc év után kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.
A kormányzati szektor adóssága az MNB adatai alapján, 2012 végén 22 381 milliárd forint volt, ez a GDP 79,2 százalékának felel meg.
A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2012-ben a kormányzati szektor bevétele 13 147,8 milliárd, kiadása 13 741,2 milliárd, hiánya 593,4 milliárd forint volt. 2011-ben a kormányzati szektor többlete 4,3 százalék volt, ezzel szemben 2012-ben 2,0 százalékos hiány figyelhető meg (2011-ben a magán-nyugdíj pénztári vagyon átadásával együtt számítva).
A bevételek 2011-hez képest 12,3 százalékkal csökkentek, amelyen belül az egyéb bevételek jelentősen csökkentek (53 százalék), a többi bevételtípus ezzel szemben növekedett (6,5 százalék). Ezen belül a jövedelemadó bevételek 10,1 százalékkal, a termelési és importadók 9,3 százalékkal bővültek, melyből az általános forgalmi adó bevétel 10,3 százalékos növekedést tesz ki. Ez az áfa kulcs 27 százalékra való emelésének és a kiutalásra vonatkozó szabályok változásának is tulajdonítható. A 2011-es magán-nyugdíjpénztári vagyon átvétele nélkül a bevételek – 2011-hez képest – 6,6 százalékkal nőttek 2012-ben.
2012-ben 0,6 százalékkal csökkentek a kiadások az előző évhez képest. Csökkenés a munkavállalói jövedelemre fordított kiadásoknál (1,4%) és az egyéb kiadásoknál (8,8 százalék) figyelhető meg. Utóbbinál a bázisévben elszámolt egyedi tételek (MÁV adósság, MFB veszteségtérítés stb.) is hozzájárultak a jelentős csökkenéshez. Ezzel szemben a pénzbeni társadalmi juttatások (1,2 százalék), a felhalmozási kiadások (2,0 százalék), a kamatkiadások (3,1 százalék) és a folyó termelőfelhasználás (3,7%), növekedtek.
2012 IV. negyedévében a kormányzati szektor bevétele 3 611,8 milliárd, kiadása 3 778,3 milliárd, hiánya 166,6 milliárd forint volt, a GDP 2,3 százaléka.
Az előző év azonos időszakához képest 2012 utolsó negyedévében a bevételek 11,6 százalékkal növekedtek. Ebben a termelési és importadó bevételek 17,7 százalékos, valamint az egyéb bevételek 22,1 százalékos növekedése (elsősorban az uniós bevételek miatt) játszotta a legnagyobb szerepet. A jövedelemadók 5,0 százalékkal, a társadalombiztosítási hozzájárulások 1,7 százalékkal növekedtek.
A kiadások 0,7 százalékkal bővültek 2012 negyedik negyedévében: a felhalmozási kiadások (26,8 százalék) és a folyó termelő felhasználás (10,8 százalék) jelentős növekedést mutatnak, a pénzbeni társadalmi juttatások 4,9 százalék-kal növekedtek, míg a munkavállalói jövedelemre fordított kiadások (4,3 százalék), a kamatkiadások (5,7 százalék) és az egyéb kiadások (17,3 százalék) csökkentek 2012 negyedik negyedévében.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- Így változik a teljesítményértékelés a globális IT-szektorban 5 hónapja
- Ennyit lehet keresni a magyar hírszerzésnél 5 hónapja
- Óriási a bérfeszültség, minden 10. dolgozó felmondott ennél a hivatalnál 6 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra 6 hónapja
- 400 millió forintnyi hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe a NAV adategyeztetési kampányában 7 hónapja
- 120 dolgozó mondott fel - HR-krízisben az oktatás irányítása 7 hónapja
- A jövő elkezdődött: mely munkahelyekre csap le először az AI-hullám? 7 hónapja
- Ez a korosztály használja leginkább az AI-t 7 hónapja
- Dupla béremelés jön – tízezreknek nő a fizetése a közigazgatásban 9 hónapja
- Megduplázott bérek, brutális büdzsé – mi zajlik a Szuverenitásvédelmi Hivatalban? 10 hónapja
- Ezek a NAV első tapasztalatai az adategyeztetési eljárásról 12 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben