Mintegy 750 millióból újítják meg a fővárosi szakoktatást
Mintegy 750 millió forintról szóló támogatási szerződést írt alá múlt pénteken Budapesten Horváth Csaba oktatásügyért felelős főpolgármester-helyettes, valamint az Építőipari, a Gundel és a Szily szakképző központ vezetője, így a szakoktatás megújulása zöld utat kapott.
Az Európai Unió Társadalmi Megújulás Operatív Programja keretében szakmai munkája fejlesztésére hat fővárosi szakképző központ (TISZK) nyert el, összesen mintegy 1,4 milliárd forintot. Decemberben a Dél-budai, a Petrik és a Humán TISZK kötötte meg az egyenként több mint 200 millió forintról szóló támogatási szerződést, ma pedig a szerződés aláírásával hivatalosan is elkezdődött az Építőipari, a Gundel és a Szily szakképző központok számára is az a projekt, amely a szakmai képzés korszakalkotó, történelmi megújulását jelenti.
A három aláírt szerződés annak a másfél milliós támogatásnak a része, melyből az infrastrukturális fejlesztések már elkezdődhettek, a most elnyert 750 millió pedig arra szolgál, hogy a legkorszerűbb technológiától elkezdve a legkorszerűbb tananyagig, a pedagógusok minden háttérsegítséget megkapjanak. Az elindult folyamat célja, hogy a jelenlegi képzést átalakítsa, elérve, hogy a legmagasabb technológiai és szakmai tudás átnyújtásával az iskolából kikerülő fiatalok minőségi szaktudással rendelkezzenek, így megfelelhetnek a munkaerőpiac elvárásainak.
A Gundel TISZK 244,4 millió forintot, az Építőipari TISZK mintegy 204 milliót, a Szily TISZK pedig 220 millió forintot fordíthat szakmai megújulására. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes elmondta: "A főváros jól döntött, amikor egy kilencmilliárdos befektetéssel a válságkezelésnek ezt a speciális módját választotta, hiszen hosszútávon ezzel az új és korszerű szaktudásnak a segítségével adhat hasznos jövőképet a fiataloknak, akik képesek lesznek a legválságosabb időben is helytállni". Az eddig elnyert pályázatok 8,4 milliárd forintos forrást biztosítottak a fővárosi szakképzés szakmai-módszertani munkájának és infrastruktúrájának fejlesztésére, amely eddig 50 intézményt és 33 ezer fiatal jelenét és jövőjét határozza meg.
Edupress.hu

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon