kapubanner for mobile

Mit viseljünk kánikulában a munkahelyen?

Miniszoknya, köldökig kivágott top, szakadt farmer - mi illik és mit nem illik viselni a munkahelyen?

A témával a Kossuth Rádió Napközben című műsora foglalkozott. Török Gabriella protokollszakértő szerint öltözködésüket tekintve az utóbbi időben nagyon ellazultak az emberek. Felhívta a figyelmet, hogy nagyon sok országban készítenek a cégek, intézmények dresszkódot. Azok közül pedig, akik nem dolgoznak, sokan úgy gondolják, mindent szabad, és a városban is úgy öltöznek, mintha nyaraláson lennének.

Már az első munkanap előtt tisztázni kell a határokat

Gróf Valéria hr-szakértő szerint öltözködés szempontjából a munkahelyeknek két nagy csoportja van, az egyiknél nagyon fontos megjelenés, a másiknál nem annyira lényeges kérdés. Előbbiek esetében nagyon komoly öltözködési kódexek vannak érvényben, a másik körbe tartozóknál nincsenek leírt szabályok, hanem egy mindenki által elfogadott belső elv a mérvadó. A szakértő szerint, bár a munkáltatók is tapasztalják, hogy a fiatalok nem mindegyike hoz otthonról megfelelő öltözködési kultúrát, nem szabad addig eljutni, hogy egy kollégával le kelljen ülni beszélgetni a megjelenése miatt. A munkaadó felelőssége, hogy még az alkalmazás legelején tisztázza, mik az elvárásai.

Kossuth Rádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek