kapubanner for mobile

100 ezer nő élt a kedvezményes nyugdíjazással

Csaknem százezer nő élt a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével a jogszabály hatályba lépése óta eltelt két évben. Számukat olyannyira alábecsülte a kabinet, hogy a valódi kiadások tavaly 80 százalékkal meghaladták az előirányzatot - írja a Világgazdaság.

A kormány legmerészebb számításainál is sokkal többen éltek a 2011. március 1-je óta érvényben lévő lehetőséggel. Az első évben még csak 16,5 ezren, 2012-ben azonban már csaknem ötször többen, 79,4 ezren vonultak 40 év munkaviszony után nyugdíjba. Drasztikusan emelkedtek emiatt a kiadások is: míg 2011-ben 26,3 milliárd forintot, tavaly ennek több mint a négyszeresét, 109 milliárd forintot fordítottak a 40 évnyi szolgálati idővel nyugdíjba ment nők járadékának fedezetére. Ez utóbbi kiadás nemcsak az előző évit, hanem a 60,7 milliárd forintos előirányzatot is jelentősen meghaladta.


2013. február 6.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk