kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

1100 euró munkanélküliként? - szigorítanak a szlovákok

Csökkenteni készül a munkanélküli segélyek felső határát Robert Fico kabinetje - derült ki a szlovák miniszterelnöknek a fejlesztési és szolidaritási tanács ülését követően tett kijelentéseiből.

A kormány és a szociális partnerek által alkotott tanács, a közkiadások konszolidációjának lehetőségeiről szóló egyeztetéssorozat újabb körét tartotta Robert Fico kormányfő részvételével pénteken Pozsonyban.


Az egyeztetést követően a megszorító intézkedések kapcsán született megegyezéseket ismertetve Robert Fico bejelentette: a jövőben az átlagbér mindenkori összegéhez kívánják kötni a munkanélküli segély összegének felső határát.


Az említett szociális juttatás felső határa jelenleg 1.175 euró, az átlagbér Szlovákiában tavaly 786 euró volt. A munkanélküli segély összegét Szlovákiában a legutóbbi kereset alapján, az utolsó bér bruttó összegének 60 százalékában állapítják meg. A kormányfő által ismertetett tervezet szerint a segély kiszámításának mechanizmusa nem, csupán a felső összeghatár változna.


"Kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy etikus-e, ha valaki akinek rendkívül magas fizetése volt, elmenjen a munkahivatalba, majd nyugodtan 1175 eurót szedjen havonta" - érvelt a javaslat mellett a miniszterelnök (MTI).


2012. június 18.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk