15 ezer munkahelybe kerülhet a trafiktörvény
A trafiktörvény jelenlegi formájában akár 15 ezer munkahely megszűnéséhez is vezethet a kiskereskedelemben, az új rendszer a feketekereskedelem újólagos bővülését, a költségvetés bevételeinek csökkenését is eredményezheti a GfK Hungária Piackutató Intézet szerint.
42 ezer helyett 6240 üzlet
Az új jogszabály a dohánytermékek forgalmazását országosan 6240 üzletre korlátozná a korábbi 42 ezerrel szemben - mutat rá a piackutató intézet. A kisboltok többségének jelenleg sem éri meg kizárólag cigarettát árusítani, elsősorban azért tartanak dohánytermékeket, mert jelentős forgalmat generálnak, növelik az egyéb termékek forgalmát.
A GfK számítása szerint az egyes üzletek teljes forgalmát nézve a vegyes élelmiszerüzletek esetében nem ritkán a forgalom 30 százaléka származik cigaretta értékesítéséből. Ha ezen üzletek forgalmából kiesik a dohánytermékek forgalma, működésük veszteségessé válhat és várhatóan vagy bezárnak, vagy egyre szélesebb termékkört fognak "szürkén" beszerezni.
3 ezer kisbolt zárhat be
A GfK Hungária kimutatta, hogy a 19 ezer megszűnő értékesítési helyből - többnyire vegyes élelmiszerüzletek, újságos, benzinkút - várhatóan a legnagyobb arányt a független, legkisebb alapterületű boltok adják majd. Mintegy 2.500-3.500 kisbolt kerülhet bezárásra, ami átlagosan 2 fő alkalmazottal számolva minimum 5-10.000 munkahely megszűnését jelenti.
A dohánytermékek forgalmazásának megszűnésében érintettek még olyan kereskedelmi csatornák is, mint az alapvetően újságot árusító üzletek, vagy a benzinkutak, vendéglátóhelyek, ahol további 2.000 fő elbocsátásával lehet számolni - írta a piackutató.
Számításuk szerint a trafikörvénynek megfelelő üzletek nem feltétlenül lesznek újonnan nyitott üzletek, országszerte ezres nagyságrendben fognak jelenleg vegyes élelmiszerüzletek trafikká átalakulni. A szabályozás jelenlegi formájában tehát nemhogy nem hoz létre jelentős számú munkahelyet - hiszen itt a jelenlegi üzletek átalakulásáról van szó -, de a logisztikában, raktározásban dolgozókkal együtt összesen akár 10.000-15.000 munkahely megszűnéséhez veze.
Milliárdos bevételkiesésre lehet számítani
Az elérhető hivatalos adatok alapján az állami költségvetésnek 2011-ben mintegy 380 milliárd forint bevétele származott a dohánytermékek jövedéki adójából és áfájából. A 2012-es törvényi változások miatt idén már mintegy 10-15 milliárd forintos adóbevétel kiesésével lehet számolni, míg a dohány kiskereskedelem koncessziós rendszerének tervezett bevezetésével járó intézkedések 2013-ban összességében mintegy 30 milliárd forint bevételkiesést okoznak - közölte a GfK Hungária. (MTI)
2012. február 22.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?