kapubanner for mobile

40 milliárd pluszt adott a kormány közmunkára

A kormány legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy több mint 40 milliárd forintot még hozzátesz az idei közfoglalkoztatási összeghez - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerő-piaci és képzési államtitkára hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.


Hozzátette: ezzel teljesülhet az az elvárás, hogy átlagosan napi szinten 200 ezer ember tud dolgozni a közfoglalkoztatás keretében.
Czomba Sándor szerint a idénymunka is nagyon jól alakul, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) májusi adataira hivatkozva elmondta, hogy több mint 200 ezer ember vesz részt alkalmi vagy idényjellegű munkában, ami 2010 óta a legmagasabb szám.


2014. június 30.

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek