60 ezer állást őriztek meg
Mintegy 50 milliárd forintból összesen 58 ezer munkahely megőrzését tették, illetve teszik lehetővé a kormány által az idén elindított programok - derül ki az elmúlt fél évet összegző kormányzati beszámolóból. Jelenleg a kis- és középvállalkozások részére kiírt képzéssel kombinált munkahely-megőrzési programra nyerhető támogatás.Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által februárban meghirdetett három pályázatra. 1300 pályázatot nyújtottak be összesen 22 milliárd forintos támogatási igénnyel - mondta a szerdai tájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő. Igaz, az elbírálás után csak ötszáz pályázó részesült támogatásban. A nyertesek csekély számának ellenére is 18 ezer munkavállaló foglalkoztatása valósulhatott meg, s mintegy 32 600 munkahely megőrzése vált lehetővé - tudósít a Világgazdaság.
Május 28-tól pályázható
A hazai forrásból elindított programok mellett a múlt héten hirdette meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a mikro-, kis- és középvállalkozások részére a 4+1 képzéssel kombinált programot, mintegy 20 milliárd forintos keretösszegből.
2009. június 5.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?