63 ezer fővel többen dolgoznak
Március-májusban a foglalkoztatottak létszáma 3 millió 849 ezer fő volt, 63 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - jelenti a KSH. Nagy szerepe van ebben a közmunka felpörgésének és a nyugdíjazás szigorításának - mondja az elemző.
A foglalkoztatottak száma 63 ezer fővel volt magasabb március-májusban az egy évvel korábbihoz képest, az előző időszakihoz viszonyítva (február-április) pedig 37 ezer fővel magasabb. A foglalkoztatottak létszámának emelkedése a foglalkoztatási rátát ebben a 15-74 éves korcsoportban 50,2 százalékra emelte, ami a tavaly ősz végi szintnek felel meg.
Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent a ráta, túlnyomórészt a közcélú foglalkoztatásnak köszönhetően. Ilyen erőteljes munkahelybővülés 2003-ban volt utoljára - fűzte hozzá.
A nyugdíjazás szigorítása is szerepet játszik
Az aktív munkavállalók számának növekedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja - vélekedett az elemző. Így a közeljövőbben tovább nőhet az aktívak száma. Szezonális hatásoknak köszönhetően a következő hónapokban tovább emelkedhet a foglalkoztatás, míg a szigorúbb feltételek miatt ennél kisebb mértékben csökkenhet a munkanélküliség.
Suppan Gergely arra számít, hogy a nyári hónapokra 10,6 százalékra csökkenhet a munkanélküliségi ráta, majd az év végére újra elérheti a 11,4 százalékot. Az éves átlagos munkanélküliség - valamivel magasabb foglalkoztatás mellett - a tavalyi egyező mértékű, 11 százalékos lehet.
2012. június 28.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
