A magyarok harmada tud félretenni nyugdíjra
Az Aegondirekt.hu felmérése szerint az idei évtől a magyarok mintegy 30 százaléka tud többet félretenni jövedelméből nyugdíjcélú megtakarításokra.
A nem reprezentatív online kérdőíves kutatást 2014. február 17. és 2014. március 5. között, a lakossági biztosítási termékek online értékesítésével foglalkozó Aegondirekt.hu 43 117 internetező megkérdezésével végezte.
5 százalék 10 ezer forintnál többet
Az online biztosító MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint a megkérdezettek 14,3 százaléka 5 ezer forint alatti összeget, 10,7 százaléka 5 és 10 ezer forint közötti összeget, míg 4,96 százaléka 10 ezer forintnál is többet tud befektetni jövedelméből 2014-től, mint a korábbi években.
A Nyugat-Dunántúl vezet
A felmérés kimutatta, hogy a főváros mellett csak Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben magasabb azok száma, akik képesek havonta megtakarítani, mint azoké, akik egy forintot sem tudnak rendszeresen félretenni a nyugdíjas éveikre. A gondoskodásban saját felelősségüket legnagyobb arányban a Vas megyében élők jelölték meg: 50,8 százalékuk szerint a nyugdíjat nem várhatják csak az államtól. Ezzel szemben a Nógrád megyeiek csupán 39,9 százaléka szerint elengedhetetlen, hogy rendelkezzenek nyugdíjcélú megtakarítással.
35 év alatt: 20 százalék kap nyugdíjra kiható juttatást
A 4808 megkérdezett 35 évnél fiatalabb aktív korú 21 százaléka válaszolta, hogy a jelenlegi munkáltatója biztosít számára olyan juttatást, amely nyugdíjcéljait szolgálja. Ezzel szemben a felmérésben résztvevők 59,9 százalékának nyugdíjcélú öngondoskodását nem támogatja a munkáltatója, meglepő azonban, hogy a válaszolók 19,1 százaléka nem tudja, hogy jár-e neki ilyen munkahelyi juttatás. (MTI)
2014. március 20.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?