kapubanner for mobile
Ipsos 

A magyarok hetede kommunikál külföldiekkel munkahelyén

A világ munkavállalóinak negyede (27 százaléka) rendszeres kapcsolatban áll más országok dolgozóival. A magyar foglalkoztatottak ennél jóval kisebb arányban (14 százaléknyian) kapcsolódnak be a nemzetközi vérkeringésbe. Az üzleti világ leggyakrabban használt közös nyelve az angol, a munkavállalók kétharmada így tartja a kapcsolatot a külföldiekkel. E sorban második helyen a spanyol nyelv szerepel, 5 százalékkal - derül ki az Ipsos közvélemény-kutató felméréséből.

Diplomás és 35 év alatti a részese a nemzetköziségnek


Leginkább az indiai, a szingapúri és a szaúd-arábiaikra jellemző (59, 55 illetve 50 százalékukra), hogy munkájuk során más nemzetbeliekkel is kapcsolatba kerülnek. Az internacionális munkavégzés legkevésbé a japánok körében elterjedt, mindössze 9 százalékuk teremt konkaktust külföldiekkel. Az orosz, a lengyel és a magyar munkaerő is inkább otthoniakkal tölti el a 8 órát, 14-14 százalékuknak szükséges együttműködnie idegen ország dolgozóival. Az viszont közös vonása minden országnak, hogy főképpen a diplomások, a magas jövedelműek és a 35 év alattiak részesei a munka nemzetközi világának.


Tízből heten angolul kommunikálnak


Azok közül, akik más országok munkavállalóival állnak rendszeres kapcsolatban, tízből heten (67%) az angol nyelvet jelölték meg, mint kommunikációs "formát". A magas jövedelemmel rendelkezők, a diplomások körében még az átlagosnál is elterjedtebb üzleti nyelvként az angol - háromnegyedük ezt használja. A spanyol nyelv a második leggyakoribb nemzetközi kapcsolattartási eszköz, de 5 százalékos említési arányával jócskán lemarad az angol mögött. A spanyolt a mandarin (4%) és a francia (3%) követi. Két százaléknyian jelölték meg a németet, az arabot, a hindit, az olaszt és az oroszt, mint közös üzleti nyelvet. (Forrás: Ipsos).


Kövessen bennünket facebook-oldalunkon.


2012. május 21.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek