kapubanner for mobile

Mennyien dolgoznak távmunkában?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Magyarországon a munkavállalók 8 százaléka dolgozik rendszeresen vagy alkalmanként távmunkában, ugyanakkor több mint harmaduk dolgozna szívesen teljes munkaidőben ilyen formában – derül ki az Ipsos Zrt. nemzetközi felmérésből, amelynek során 24 ország – köztük Magyarország – több mint 11 ezer távmunkában foglalkoztatott munkavállalóját kérdezték.

Magyarországon jelentősen elmarad a távmunkások aránya: a megkérdezettek mindössze 1 százaléka dolgozik mindig otthonról, 2 százalékuk esténként vagy hétvégén, további 3 százalék hetente többször, 2 százalék pedig heti egy vagy két alkalommal. A felmérésből kiderül, hogy a távmunka leginkább a feltörekvő piacok jellemzője: Közel-Kelet és Afrika (27 százalék), Latin-Amerika (25 százalék) és az Ázsia-Csendes-óceáni térség (24 százalék) inkább foglalkoztat rendszeres jelleggel online munkaerőt, mint Észak-Amerika (9 százalék) és Európa (9 százalék).


35 év alatti és diplomás a tipikus távmunkás


A német és a francia munkavállalók 1-1 százaléka (ez megegyezik a magyar eredménnyel), a belgák 2, a spanyolok 3, az olaszok 4 százaléka dolgozik kizárólag távmunkában, míg Lengyelországban 6 százalék ugyanez az arány. A felmérésben szereplő 24 ország eredményeiből kiderül, hogy leginkább a felsőfokú végzettségűek (25 százalékuk), a 35 év alattiak (20 százalékuk), a magas jövedelemmel rendelkezők (20 százalékuk) tevékenykednek ilyen formában. Nemzetközi viszonylatban minden harmadik munkavállaló jelezte, hogy boldogan kapna az alkalmon, ha teljes munkaidőben távmunkában az otthonából, vagy más, az irodáján kívül eső helyről végezhetné a munkáját. A magyar munkavállalók az átlagoshoz hasonló (37 százalékos) arányban említették, hogy szívesen dolgoznának teljes munkaidőben távmunkásként, és további 32 százalék sem vetné meg ezt a lehetőséget, míg a magyar megkérdezettek 19 százaléka nyilatkozott úgy, hogy – munkája jellege miatt – nem tudna távmunkában dolgozni.


Jó lehetőség kisgyermekes nőknek


A 24 ország válaszadóinak nagy többsége, 83 százaléka egyetértett azzal, hogy a távmunka piacon tartja azokat a tehetséges nőket, akik a gyermekvállalás miatt átmenetileg vagy végleg kiesnének onnan, s hogy a távmunkában foglalkoztatottakat kevesebb stressz éri, minthogy nem kell időt tölteniük a munkahelyükre történő bejutásukkal. A magyar válaszadók hasonló arányban vélekedtek ugyanígy. A megkérdezettek kétharmada szerint hatékonyabbak a távmunkában foglalkoztatottak, mert a rugalmasság lehetővé teszi, hogy jobban összpontosítsanak a feladatukra és/vagy nagyobb befolyásuk van a munkakörülményeikre, s a szabadabb szervezés elégedettséghez és boldogsághoz vezet. A fennmaradó harmad (35 százalék) szerint ez a fajta munkavégzés nem olyan hatékony, mert kevésbé érvényesül a felettesi ellenőrzés és/vagy zavar a család és az otthoni környezet. (MTI)


2012. január 24.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek