kapubanner for mobile

Átadta budapesti ügyfélszolgálati központját az Emirates

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Thierry Antinori, a dubaji légitársaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a megnyitón elmondta, Európában ez a második, a világon pedig a hetedik szolgáltató központjuk, ezekben világszerte 2200-an dolgoznak. Budapestre tíz európai és észak-afrikai város közül esett a választás.


Karen Bell-Wright, a szolgáltató központokért felelős alelnök elmondása szerint a manchesteri központtal közösen kilenc országért felelősek, és az első időben az egyszerűbb, a foglalással kapcsolatos hívásokat fogadják Budapesten. A központban mintegy harmincan dolgoznak, de egy év alatt a létszám háromszázra nő a tervek szerint. Az alelnök az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a munkatársak kiképzése mintegy hat hetet vesz igénybe. Jelezte, hogy mind a hét központjuk folyamatos kapcsolatban van egymással, a feladatokat probléma és kompetencia szerint osztják ki.


2013-ban 22,5 milliárd dollár árbevétel mellett 887 millió dollár nyereséget ért el a társaság, 44,5 millió utast szállított 80 százalékos átlagos töltöttséggel. Mintegy 52 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, köztük 171 magyar munkavállalójuk van, ebből 124 légiutas-kísérő, 9 pilóta. (MTI)


2014. október 28.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek