Cafeteriával emelik a béreket?

A nettó bérek szinten tartásához 2013-ig bizonyos jövedelemsávokban brutális emelésekre lesz szükség. Az idei bruttó 78 ezer forintos minimálbért 2013-ban 94,7 ezer forintra kellene emelni ahhoz, hogy a munkavállaló ne veszítsen az adóváltozásokon − vagyis reálértéken jelentős csökkenést lenne kénytelen még így is tudomásul venni. Ez az emelés kumuláltan 21,46 százalékos. A nettó bérek tartása a magasabb bérkategóriákban egyre kisebb mértékű emelést követel meg, a szaldó nagyjából 250 ezer forintnál fordul.

Ketteszakadhat a cafeteria-rendszer


-Összességében az várható, hogy a juttatások alkalmazása két részre szakad: alacsonyabb jövedelmeknél kizárólag az azonnal elkölthető utalványokra korlátozódik a kör, itt a funkció kizárólag a bér értékállósága lesz. A magasabb jövedelmeknél viszont továbbra is működik majd a klasszikus, több elemből álló cafeteria-rendszer. Itt lehet fontosabb szerepe a nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetéseknek, de akár a SZÉP kártyának is. A klasszikus cafeteria-rendszerben általában havi húszezer forintot juttatnak a munkáltatók − mondta Bessenyey Bálint, az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) igazgatója egy háttérbeszélgetésen.


Kedvezményes adózással 18 ezer forintig adható az utalvány, ezt azonban kevesen használják ki. Általában a 11 ezer forintot adnak a munkáltatók, ám vannak szektorok, például a ruhaipar, ahol ez csak négyezer forint – mondta Bessenyey.


2011. június 30.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk