Elgáncsolhat a Facebook a karrierben
Egyre szaporodnak azok a történetek, amelyekben munkavállalók, álláskeresők járnak pórul nem előnyös Facebook-adatlapjukkal vagy egy-egy óvatlan fotóval, kommenttel. A HR-esek és a vezetők egyre nagyobb része szimatol ugyanis közösségi oldalakon. A Népszabadság személyzeti tanácsadót kérdezett.
Néhány ártatlannak vélt megjegyzésből is lehet baj –mondja Fürjész Beáta. Szerinte ma már természetes, hogy a munkatársak kiválasztásával foglalkozó szakemberek ellenőrzik a jelöltek adatlapjait a közösségi oldalakon. – Ez nagy segítség a teljes kép kialakításához, kiderül belőle, hogy az illető hogyan kommunikál, mit szeretne közvetíteni magáról – magyarázza. Szerinte már csak azért sem tekinthető magánügynek, hogy ki mit tesz ki magáról, mert ezeket az oldalakat bárki látogathatja, és hiába nem szerepel valaki az ismerőseink között, ettől még módjában állhat megnézni az adatain kat, képeinket.
Még vezetői pozíciókra pályázó, jól képzett munkavállalókról is találtak rájuk nézve nem túl hízelgő képeket. Pedig előnyt is lehetne kovácsolni a közösségi oldalakból: Fürjész Beáta szerint egy meggyőző adatlap már az állásinterjú előtt pluszpontokat jelenthet.
2010. november 16.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Te hogyan reagálsz a hatásvadász címekre? 5 hónapja
- Az irodától a home office-ig: mi teszi boldoggá a munkavállalókat? 6 hónapja
- Peren kívül megegyezett a Disney a színésszel, akit egy közösségi média posztja miatt rúgtak ki 6 hónapja
- Új kihívások után néz Az álommeló reality győztese 6 hónapja
- Ötből két dolgozó szerint a közösségi média veszélyes a karrierjére 6 hónapja
- Miért lenne fontos tiltani 13 éves kor alatt az okostelefont? Globális korlátozást javasolnak a szakértők 6 hónapja
- Eltűnnek az olvasók, jönnek az elbocsátások – a Google AI-ja munkahelyek ezreit veszélyezteti 7 hónapja
- Linkedin 7 hónapja
- Új vezérigazgató a TV2 Média Csoport élén 10 hónapja
- Új szakmákkal bővülhet a Szakmajegyzék 11 hónapja
- Kaphat a munkavállaló kétféle útiköltségtérítést? 12 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa