kapubanner for mobile

Ezer új közmunkás Tolnában

Közfoglalkozatási mintaprogram indult Tolna megye két kistérségében, ahol negyvenhat településen közel ezer embert vonnak be a munkába. A Belügyminisztérium, a Tolna Megyei Kormányhivatal és a megyei munkaügyi központ a startmunka mintaprogramról szóló megállapodása szerint a tamási és a dombóvári kistérségben 947 embernek biztosítanak december 31-ig nyolc órás közfoglalkoztatást - olvasható a kormányzati portálon. Mit is csinálnak?A munkanélküliek a két mintaprogram keretében növénytermesztést, belvízelvezetési feladatokat végeznek, mezőgazdasági utak helyreállításában, illegális lerakók megszüntetésében vesznek részt; mindezért 57 ezer forintos közfoglalkoztatási bért, illetve 78 ezer forintos garantált közfoglalkoztatási bért kapnak. A bért, a járulékokat és a közvetlen költségeket a belügyminisztérium biztosítja.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek