kapubanner for mobile

Fiatalok vállalkozóvá válása: már mennek a képzések

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A fiatalok vállalkozóvá válását 6,9 milliárd forintos forrás segíti, a cél a magyar fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek szélesítése - mondta Czomba Sándor hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Elindultak az első képzések


Az államtitkár közölte: négy régióban - Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Észak-Alföld - már elkezdődtek a pályázattal összefüggő képzések összesen 2130 fiatal részvételével. További két régióban - a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön - napokon belül megkezdődik a képzés, az oktatásban 1100-an vesznek majd részt. A második szakaszban várhatóan mintegy 1500-an kaphatnak majd támogatást. A pályázaton nyertes fiatalok a remények szerint nemcsak maguknak, hanem más fiataloknak is munkát biztosítanak majd.


Kevés fiatal vállalkozik


Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke többek között arról beszélt, hogy a magyar vállalkozók között a fiatalok aránya valamivel kevesebb, mint 4 százalék. Megjegyezte, hogy a világon és Európában is az egyik legnagyobb társadalmi gond az ifjúsági munkanélküliség, amit olyan módon is mérsékelni lehet, ha a fiatalok vállalkozóvá válását ösztönzik, támogató programokkal segítik.


Czomba Sándor emlékeztetett: Magyarországon az ifjúsági munkanélküliség aránya 2012-ben 28,1 százalék volt, míg a múlt év utolsó negyedében 21 százalék. Magyarországon az ifjúsági foglalkoztatási ráta 2012-ben 18,6 százalék volt, 2013 utolsó negyedében pedig már 21 százalékot tett ki. (MTI)


2014. február 11.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek