kapubanner for mobile

Győrben alig van munkanélküli, Biharban alig dolgoznak

Három megye - Baranya, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar - álláspiaci helyzetéről készített összeállítást a közszolgálati rádió Krónika című műsora. Csak a Kisalföldről érkeztek jó hírek…

A Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal munkaügyi központjának vezetője, Rimányiné Somogyi Szilvia elmondta, a térségben a „bűvös” öt százalék alá került a munkanélküliségi ráta. Hozzátette, az állástalanok aránya a 2008/2009-es gazdasági válság óta nem volt ilyen alacsony. A hivatal a pályakezdők közül is nagyon sokat el tudott helyezni, és egyes szakmákat tekintve jelentős munkaerőhiány mutatkozik. Győr-Moson-Sopron több szakácsra, szociális gondozóra, illetve ápolókra, targoncásra. A szakember kiemelte, a munkát kereső közgazdászok és jogászok mellett újabban megjelentek a diplomás zenészek is.


A Hajdú-Biharban nyilvántartott munkanélküliek száma közel ötvenhatezer fő volt, ami negyvenháromezerre csökkent – mondta el Mező Barna, a megyei megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója. Az új álláshelyek döntő részét a közfoglalkoztatás adja Hajdú-Biharban is. A legkedvezőbb a helyzet Hajdúszoboszlón, ahol a szeptemberben mért nyolcszázalékos, országos átlaghoz hasonló mértékű a munkanélküliség. Az ellenpont a megye bihari térsége. Berettyóújfalu és Biharkeresztes közelében vannak olyan települések, ahol a munkaképes korú lakosság ötven-hatvan százaléka regisztrált állástalan.


2011. november 21.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek