Helyzetkép az álláspiacról: így látja az állami munkaügy főnöke
A kormány megállította a foglalkoztatottak számának zuhanását, s a munkában lévők száma immár huszadik hónapja növekszik - emelte ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára a kabinet eddigi két évét értékelve, hozzátéve, hogy a nehéz költségvetési helyzetben a szűk mozgástér ellenére is érzékelhető eredményeket sikerült elérni.
Nőtt a foglalkoztatottak száma
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt húsz hónapban folyamatosan nőtt a foglalkoztatottak létszáma, ez pedig mindenképpen pozitív, különösen a vártnál gyengébb gazdasági növekedés közepette. A kormány számára a legfontosabb feladat az volt, hogy olyan gazdaságpolitikai intézkedéseket hajtson végre, amellyel nemcsak a bruttó hazai terméket (GDP), hanem a foglalkoztatást is növelni tudja - jelezte Czomba Sándor. Elmondta, hogy míg az Európai Unióban az elmúlt két évben 0,2 százalékponttal csökkent a foglalkoztatottak aránya, addig Magyarországon 0,4 százalékponttal emelkedett.
Több pénz munkahelyteremtésre
A Nemzeti Foglalkoztatási Alapban a kormány jelentősen növelte a munkahelyteremtő beruházásokra fordítható összegeket: míg 2010-ben 2 milliárd, 2011-ben 5 milliárd, addig 2012-ben már 10 milliárd forintos keret állt rendelkezésre, és egyértelműen sikeres a pályázat, a támogatási igények meghaladták a rendelkezésre álló keretet - emelte ki Czomba Sándor.
Az államtitkár elmondta: a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatását hazai és európai uniós forrásokkal, valamint a különféle Start-kártyák nyújtotta szociális hozzájárulási adókedvezményekkel célzottan segítik. A Start-kártya rendszer jól működik, segíti a pályakezdő fiatalok, a gyesről, gyedről visszatérők, a tartós munkanélküliek, az 50 éven felüliek, valamint a megváltozott munkaképességűek és alacsony iskolai végzettségűek elhelyezkedését - hangsúlyozta Czomba Sándor.
Új adókedvezmény jön szakképzetlenek után
Elmondta, hogy 2013-ban bevezetnek egy új, a szakképzettséggel nem rendelkezők foglalkoztatását segítő szociális hozzájárulási adókedvezményt.Az államtitkár hozzáfűzte, hogy uniós forrásból is számos programot hirdettek meg. Erre példaként említette a fiatalok önfoglalkoztatóvá válását célzó uniós pályázatot, és elindult a munkahelyi családi napközik létesítésére kiírt pályázat is.
Nincs pénz járulékcsökkentésre
Kifejtette, hogy a kormány célja a munkára rakódó terhek csökkentése, de a jelenlegi gazdasági helyzetben csak néhány százalékpontos szociális hozzájárulási adócsökkentést lehetne végrehajtani, ezzel pedig - az eddigi tapasztalatok alapján - nem lehet érdemi foglalkoztatás-bővülést elérni, a költségvetés bevételi oldalán viszont az intézkedés komoly lyukat ütne.
„Az új Mt. nem teremt munkahelyeket”
Az utóbbi két év foglalkoztatáspolitikai lépései közül kiemelte, hogy az előző, 20 éves kódex után új Munka törvénykönyve lép hatályba július elsején. Czomba Sándor szerint az új Mt. önmagában nem teremt munkahelyeket, de olyan környezetet biztosít, amely segíti a foglalkoztatás bővülését. A minimálbér differenciálása kapcsán azt mondta: a területi alapú különbségtételt nem, de az életkor és szolgálati idő szerinti differenciálás lehetőségét megvizsgálja a kabinet.
Szakképzés: Kevesebb közismereti tárgy, több gyakorlat
A kormány azt is fontosnak tartja, hogy a gazdaság fellendülésének időszakára megfelelő képzettségű emberek álljanak rendelkezésre; ezért született meg az új szakképzési törvény, amely gyakorlatorientálttá teszi a képzési rendszert. Úgy vélekedett, hogy a közismereti tárgyak részarányának csökkentése a szakiskolai képzésben nem okoz hátrányt a diákoknak. Rámutatott: elsősorban az általános iskolai képzésben kell rendet tenni.
Prioritás a versenyszférás munkahelyteremtés
2011-ben még a foglalkoztatáspolitikai államtitkársághoz tartoztak a közfoglalkoztatási programok. Ezek kapcsán Czomba Sándor kiemelte, hogy minden erőt és energiát a versenyszférában létrejövő új munkahelyekre kell koncentrálni, a közfoglalkoztatás pedig azokban a térségekben segíthet, ahol a segély alternatívájaként jelenhet meg az értékteremtő közmunka. Jelezte azt is, hogy fontosnak tartja a közmunka összekapcsolását képzéssel annak érdekében, hogy a résztvevők használható tudást szerezzenek, ne úgy lépjenek ki a programból, ahogy beléptek.
Sikeresen működik a bérkompenzáció
A bérkompenzáció, amelyre az adójóváírás kivezetése miatt volt szükség a nettó bérek szinten tartásához, sikeresen működik - hangsúlyozta Czomba Sándor. Az érintettek háromnegyede már megkapta a bérkompenzációt, és a munkaadókkal közösen azon dolgoznak, hogy ez az arány még tovább növekedjen.
Kétszeresére nőtt az alkalmi munkások száma
Szólt arról is, hogy 2010 augusztusától a kormány hatékonyabbá, életszerűbbé tette az egyszerűsített foglalkoztatás rendszerét, amelynek köszönhetően egy év alatt megduplázódott, 520 ezerre nőtt az így foglalkoztatott munkaerő létszáma, az idén pedig - bár még nincs szezon - az eddigi adatok alapján további növekedés várható (MTI).
2012. május 23.
Kövesse híreinket, állásainkat facebook-oldalunkon.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Már elérhető a fix 3 százalékos hitelprogram a kis- és közepes vállalkozások számára 2 hónapja
- Közel 30 ezren dolgoztak az idei Nyári Diákmunka Programban 3 hónapja
- Már 75 milliárd forintot fizettek ki a Demján Sándor 1+1 Programban 4 hónapja
- Közel 30 ezren dolgoznak az idei Nyári Diákmunka Programban 4 hónapja
- Új szakaszba lépett a Demján Sándor Tőkeprogram: több pénz, nagyobb esély a kkv-knak 5 hónapja
- Nőtt az 1+1 KKV Beruházás-élénkítő támogatási programban a kifizetett összeg 5 hónapja
- Új fokozatra kapcsol a Demján Sándor 1+1 Program 5 hónapja
- Újabb 400 hazai vállalkozás valósíthatja meg beruházását a Demján Sándor Program keretében 5 hónapja
- Egy év alatt eltűnt egy közepes városnyi dolgozó - íme a friss adatok 6 hónapja
- Czomba Sándor: évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról 7 hónapja
- Újabb pályázati felhívást indítottak a kkv-k megerősítésére 7 hónapja
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?