kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Így emelik jövőre a minimálbért

A minimálbér az idei 93 000 forintról 98 000 forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik 2013-ban - állapodtak meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén a munkaadók és a szakszervezetek.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára hangsúlyozta: az egyeztetésen szó volt arról is, hogy a kormány a nehéz helyzetben lévő ágazatokban 2013 első félévében átvállalja a minimálbér- és a szakmunkás minimálbér-emelés által okozott többlet bérköltséget, és az arra eső járulékköltséget is.

Arra a kérdésre, hogy melyek ezek az ágazatok, a VOSZ főtitkára közölte: az élelmiszergyártásban, a textil-, a ruha- és a bőriparban, a fafeldolgozásban, a bútorgyártásban, valamint az épületek építése és a speciális szaképítés ágazatban, emellett a szálláshely szolgáltatásban, a vendéglátásban, és a kiskereskedelemben segítené a kormány a béremelést. Kiemelte: ezekben az ágazatokban mintegy 256 ezer munkavállaló - minimálbéren és szakmunkás minimálbéren foglalkoztatottak egyaránt - bérét érintheti ez az intézkedés. Dávid Ferenc elmondta: a költségvetésnek körülbelül 10 milliárd forintos kiadást jelenthet az emelés költségeinek fél éven keresztül történő átvállalása ezekben az ágazatokban.


Pataky Péter is kiemelte: a kormány segíti a megállapodást azzal, hogy a munkáltatók által felvetett problémát megoldja, és a nehéz helyzetben lévő ágazatokban támogatja a béremelést. Ennek pontos technikáját majd kidolgozza a kormány - fűzte hozzá. Hangsúlyozta, a szakszervezetek számára fontos volt, hogy minden ágazatban egységesen január elsejétől emelkedjen a minimálbér. A Munkástanácsok Országos Szövetsége közleménye szerint "a megállapodás elérésében pozitív hozzájárulást jelentett a rezsiköltségek csökkentéséről szóló, közelmúltban hozott kormányhatározat, és mindenek előtt a munkáltatók részéről történt fordulat, miszerint pozitívan fogadták az inflációt legalább elérő minimálbéremelési javaslatot". (MTI)


2012. december 12.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk