kapubanner for mobile

Infláció alatt nőnek a vezetői bérek

Az idei év már az ötödik olyan év lesz, amelyben a bérek tervezett emelkedése nem éri el az infláció növekedését, vagyis a munkavállalók legtöbbjének csökkenni fog a bruttó reálbére. A vállalatok legtöbbje a bérkompenzációk jelentős részét az alacsony bérű dolgozók béremelésére fordítja. A vezetők továbbra is nyertesei maradnak az egykulcsos adónak, habár idén az ő bérük is az infláció alatti mértékben nő majd – írja a Pénzcentrum.hu.

images

A vállalatok több mint harmada (36 százalék) azt állította, hogy a kötelező béremelés által nem érintett munkakörökben kisebb lesz a béremelés. E vállalatok körében a vezetők bérének emelkedése jelentősen elmarad majd a korábbi években tapasztaltaktól.


Megtorpan a cafeteria


A megnövekvő bérköltségeket a vállalatok egy része a juttatások csökkentésével ellensúlyozza. A felmérés szerint 2012 lesz az első év, amikor a cafeteria terjedése komolyan megtorpan, mivel a vállalatok 14 százaléka csökkenti az erre fordított keretösszeget. Mindezek mellett idén csökken a munkavállalók juttatási csomagjának nettó értéke is. Az összes vállalat bruttó értéken átlagosan mindössze 1,4 százalékkal növeli a cafeteria összegét – miközben annak adóterhe 10 százalékkal nő.


2007 óta infláció alatti béremelések


A Hay Group minden évben elemzi bruttó reálbérek alakulását. A felmérések szerint 2007 óta nem volt olyan év, amikor a tervezett átlagos béremelések meghaladták volna az infláció értékét. Ez 2012-ben sem lesz másként: a Magyar Nemzeti Bank 5 százalékos éves inflációs szintet valószínűsít, amely mellett a vállalatok csupán 3,6 százalékos béremelést terveznek.


2012. február 6.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek