kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Jövőre csökken a reálbér

A fejlődő országokban jelentős béremelések várhatók 2013-ban, míg a fejlett nyugati piacokon jóval kisebb lesz a bérnövekedés, Magyarországon pedig az idei után jövőre is reálbércsökkenésre lehet számítani - közölte a Hay Group nemzetközi menedzsment-tanácsadó cég.

Magyarországon a Hay Group nyári adatai szerint 3,9 százalék körül alakul az idei béremelés, ami a várható csaknem 6 százalékos inflációhoz képest reálbércsökkenést vetít előre éves szinten. A magyar Hay Group 2013-ban is hasonló eredményre számít. A közlemény idézi Jakabos Tündét, a Hay Group Magyarország vezetőjét, aki szerint most folyik a jövő évben várható béremelésekre vonatkozó felmérés, de a feltételezések szerint a vállalatok 2013-ban is csak infláció alatti béremelésre vállalkoznak majd.


A fejlett nyugat-európai országok átlaga 3,3 százalék körül várható. A legnagyobb gazdaságokban, Németországban és Nagy-Britanniában 3, Franciaországban 2,6 százalék lesz a béremelkedés - közölte a Hay Group. Ukrajnában 10, Oroszországban 9, Törökországban 8 százalékos béremelkedést várnak (MTI).


2012. december 19.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk