Kényszernyugdíj: baj lehet az egészségügyben
Az érdekvédők közös fellépését szorgalmazza az egészségügy működőképességének megőrzése érdekében a kényszernyugdíj-törvény nyomán a Magyar Kórházszövetség.
Rácz Jenő elnök a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott: ha az ágazatban dolgozók nem kapnak mentességet, mintegy tízezer orvosnak és ápolónak kellene kötelezően nyugdíjba vonulnia, ami ellehetetlenítené a működést.
Orvosok ezrei esnének ki a rendszerből
A 35 ezer praktizáló orvos több mint negyede már nyugdíjkorú, 42 százalékuk pedig tíz éven belül eléri a nyugdíjkorhatárt az egészségbiztosító humánerőforrás-monitoring szerint. Azoknak a közalkalmazott ápolóknak a számát, akiknek az új szabályok szerint választaniuk kell nyugdíj és munkabér között, és akik közül a nyugdíjba vonulókat nem fogják tudni pótolni, 3,5 ezerre becsülik
Több ezer oldalnyi egyedi kérelem
Az egészségügyi munkaerő-krízist egyetlen módon lehet elkerülni, ha az ágazatban dolgozók mentességet kapnak. Csakhogy a kormányhatározat azonban kimondja, csak egyedi mentesség kérhető. Rácz Jenő szerint, ha ez a helyzet, a kórházvezetők állnak elébe, és a következő napokban minden egyes nyugdíjkorú dolgozónak segítenek elkészíteni az egyedi méltányossági kérelmét. Ez becslések szerint több ezer oldalnyi dokumentumot jelent majd.
2013. január. 8.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 2 napja
- Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után 3 napja
- Most dől el minden: később már nem kérhető a nyugdíj újraszámítása 1 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Megér 6 órát az egészsége? Ennyi idő egy állapotfelmérés 3 hete
- Felmérés: ez a foglalkozás élvezi a legnagyobb társadalmi bizalmat 1 hónapja
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?