kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Készpénzben is jöhessen a fizetés - javasolják a fogyasztóvédők

A havi két ingyenes készpénzfelvétel mellett lehetővé kell tenni azt is, hogy a fogyasztó határozza meg, készpénzben vagy bankszámlára kapja meg fizetését - áll a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) közleményében, amelyben a szervezet az illetékek, adók áthárításának egyértelműbb jogi tilalmát is szorgalmazza.

A Magyar Nemzeti Banknak a fizetési rendszerről szóló 2013-as jelentése alapján az áthárított illeték mértéke 80-90 százalék. Csökkent továbbá a fogyasztók által kedvezményesen elérhető pénzügyi termékek kínálata - mutat rá a FEOSZ az MNB jelentésére hivatkozva.


A fogyasztóvédők emellett azt is kiemelik a jelentés alapján, hogy a díjmentes készpénzfelvételi lehetőségek megszűntek, vagy számuk lecsökkent. A FEOSZ szerint ezzel függ össze, hogy a fogyasztók rendszerint a szerződéses feltételek egyoldalú módosítását kifogásolják, azonban az illeték áthárítása nem ütközik jogszabályba akkor, ha a pénzintézet betartotta a vonatkozó szigorú előírásokat.


2013. szeptember 30.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk