Két százalékkal nőtt a nettó átlagbér
A nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 4,6, a nettó 2 százalékkal nőttek egy év alatt - jelenti a KSH. Az infláció miatt azonban csökkentek a reálbérek. 17 ezer fővel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel korábban.
2012. január-december között a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 000 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók 233 700, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 214 900 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak bére 73 200 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,6 százalékkal (közfoglalkoztatottak nélkül 6,3 százalékkal) haladták meg a 2011. január-decemberit. A versenyszférában átlag felett (7,2 százalék) nőttek a bérek.
Pénzügy és építőipar: a két véglet
A bruttó átlagkeresetek 2012-ben is a pénzügyi szektorban voltak a legmagasabbak (459 700 forint), ezt az információ és kommunikáció (410 100 forint), valamint az energiaipar követte (403 900 forint). A legkevesebbet a vendéglátás (139 700 forint), a humánegészségügyi, szociális ellátás (151 400 forint), illetve az építőipar (163 600 forint) ágakban dolgozók kerestek.
144 ezer forint a nettó átlagbér
A nettó kereset 144 000 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 300, a szellemi foglalkozásúaké 190 500) forint volt, 2,0 százalékkal magasabb az előző évinél. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 3,7 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 4,3, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 2,1 százalékkal emelkedtek.
34 ezerrel kevesebben dolgoznak a versenyszférában
A versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 817 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, 34 ezer fővel kevesebb, mint 2011 azonos időszakában. A költségvetési szférában 751 ezren dolgoztak (16,7 ezer fővel többen az egy évvel korábbinál), közülük átlagosan 91 ezren közfoglalkoztatás keretében. A közszféra átlagkeresetének szintjét is befolyásoló teljes munkaidős közfoglalkoztatottak létszáma 2012. január-decemberben közel négyszerese volt (átlagosan 72,4 ezer fő) az előző évinek. A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 106 ezer fő állt alkalmazásban. Összességében a nemzetgazdaságban 2 millió 674 ezer fő állt alkalmazásban, 17,1 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.
2013. február 21.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 1 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?